top of page

archívum.

Link az INspirál Cirkuszközpont oldalára

April 25, 2017

Aktuális órarend az INspirál Cirkuszközpontban.

Részvételi lehetőség oktatóknak: szülő - gyermek akrobatika módszerei 3 napos workshop

October 21, 2016

Összesen 4 fő vehet részt a képzésen az Egyesület képviseletében.  A részvételt az Egyesület támogatja.

Jelentkezni lehet azoknak, akik 3-7 éves gyermek-felnőtt párokból álló csoportokkal szeretnének foglalkozni vagy ezt a módszertant valamilyen okból szeretnék jobban megismerni.

a képzés részletei - program, tematika -itt lejjebb olvashatóak.

A workshop munkanyelve angol, tehát csak olyanok jelentkezését várjuk, akik minimum társalgási szinten beszélnek angolul.

Jelentkezés feltétele: Legkésőbb október 24-ig egy motivációs levél küldése a gallyas.veronika@gmail.com címre - levél tárgya: Pozsonyi ösztöndíj -, mely választ ad a következőkre:

- van tapasztalatod ezzel a korcsoporttal, illetve akrobatika oktatással? Ha igen ennek kifejtése

- van min. sportoktatói képesítésed vagy más sport oktatására alkalmas végzettséged?(Kérlek fejtsd ki)

- mi a terved a workshopon tanultakkal, hol fogod hasznosítani?

- a tanultakat hogyan tervezed átadni a Magyar Zsonglőr Egyesület oktatóinak, közösségének?

Amennyiben elegendő számú és megfelelő profilú jelentkező már a határidő lejárta előtt jelentkezik, úgy a jelentkezést korábban lezárjuk!

Program:

Friday 28.10:

14:00-15:45 (meet all group, presentation of participant and introduction of your ws)

16:00-17:00 (kids + teachers)

17:00-18:00 (end of the ws)

Tot: 4h

Saturday 29.10:

9:00-12:00 (ws)

14:00-15:00 (Kids+ parents)

15:00-17:00 (ws)

Tot: 6h

Sunday 30.10:

9:00-13:00 (ws)

tot: 4h

Words of the workshop leader Rika Taeymans:

Who should attend the workshop?

Teachers, educators, physiotherapists, yoga teachers, movement therapists…

Prerequisites for participants:

  • having a teachers diploma or experience with working with groups is an advantage

  • have a good physical  self-awareness

  • love to work with young children and parents

 

What is it about?

We will look at the psychomotoric development of the child of 3-7 years old and work on relationship games.

Concentration, strength, coordination , balance and collaboration are being worked on through  the fantasy games and acrobatic tricks.

We will discover how  the “1-1 relationship” (parent-child or therapist-child  or teacher-child or older child with young child) and playing together does miracles to the development of the children and to the development of the relationship with their parents.

 

Specific info:

We will work first between the participant  to explain the method and to try out movements and then a group of 4-7 year old children will join to play first with us and then with the parents. We will try to manage the same number  of children as the adult group. Each session with the children will last about 1 hour or 1.5 hour. After each session with the kids we will have time to talk about what happened, what we observed and felt.

Felhívás ösztöndíjra - képzés Bristolban és Belgiumban

February 16, 2016

​Két pályázati lehetőségre szeretném felhívni a figyelmet. Mindkettő olyan pályázóknak ajánlott, akik a 'szociális cirkusz' módszertanát szeretnék jobban megismerni és ehhez kapcsolódó külföldi képzésen szeretnének részt venni.

1. 2016. április 4-8 között 5 napos képzés Bristolban (UK) : 'Kisebbségi gyermek csoportokkal való munka módszerei'

2. 2016. március 3-15 között 12 napos képzés Leuven-ben (Belgium).

A kiutazásokról bővebben:

A kiutazások a Social Educircation hálózat projektjének eseményei, melyet az Európai Unió Erasmus+ programja támogat.

1. 2016. április 4-8 között 5 napos képzés Bristolban (UK) : 'Kisebbségi gyermek csoportokkal való munka módszerei'

http://www.educircation.eu/workshops/item/125-circus-with-ethnic-minority-children

A részvétel költségeit a Magyar Zsonglőr Egyesület fizeti az utazás és szállás tekintetében.

A pályázatokat február 25-ig várjuk az info@zsonglor.hu e-mail címre, önéletrajz és motivációs levél megküldésével.

Az elbírálásban előnyt élvez/elvárás: társalgási szintű angol nyelvtudás, hazai szociális cirkuszi aktivitásban való eddigi vagy jövőben tervezett részvétel, a képzésen megszerzett tudás hazai átadása és terjesztése, cirkuszi/zsonglőr tudás, motiváció.

összesen 2 fő utazását támogatjuk.

2. 2016. március 3-15 között 12 napos képzés Leuven-ben (Belgium).

A kint tartózkodás során egy tanulási kapcsolat valósul meg a belga partnerrel. A kiutazó oktatóként asszisztál a Circus in Beweging óráin, együttműködik a tanárokkal, megfigyeli a működést, részt vesz a szociális cirkuszi tevékenységében. Kiemelten tanulmányozza a Circomotoriek módszertant, mert az utazás egyik célja, ezen módszertan bevezetése a magyarországi Cirkuszközpontban.

Az elbírálásban előnyt élvez/elvárás: társalgási szintű angol nyelvtudás, hazai szociális cirkuszi aktivitásban való eddigi vagy jövőben tervezett részvétel, a képzésen megszerzett tudás hazai alkalmazása iránti elkötelezettség, akrobatika vagy tornász (esetleg más cirkuszi) tudás, motiváció. Mivel a módszert a hazai oktatásban szeretnénk használni, ezért különösen várjuk azok jelentkezését, akik pedagógus, vagy minimum alapfokú sportoktatói végzettséggel rendelkeznek. (Az ő jelentkezésüket ebben a témakörben a márciusi időponttól függetlenül is várjuk)

Jelentkezés határideje: azonnali (a kiutazás közelségére való tekintettel) formája: info@zsonglor.hu címre küldött önéletrajzzal és motivációs levéllel.

20 órás gyakorlati alapképzés szakembereknek a zsonglőrködés szociális/ terápiás célú használatáról

February 15, 2016

Február 24,26,28-án kerül sor a következő képzésre, melyen a részvétel a Norvég Alap támogatásának köszönhetően ingyenes.

A képzés 3 napos, összesen 20 órás, naponta 9-17 óra között zajlik, szerdán, pénteken és vasárnap. (pénteken 16 óráig)

Jelentkezés az info@zsonglor.hu e-mail címre február 18-án délig beérkező önéletrajzzal és motivációs levéllel lehetséges. Kérjük a levél tárgya legyen: jelentkezés képzésre. A végleges résztvevők kiválasztására 2 napon belül sor kerül.

A Magyar Zsonglőr Egyesület 20 órás gyakorlati képzésének célja, hogy 'szociális cirkuszi' munkáját és módszertanát megismertesse minél szélesebb körben a szociális, egészségügyi és oktatási szektor szakembereivel. A megismertetésen túl célunk az is, hogy az érdeklődőket a módszerbe beavassuk, hogy azt később saját munkájukba integrálva használhassák.

A szociális cirkusz tartalma, hogy az Egyesület zsonglőr- és cirkuszi oktatói élményterápiaként, és fejlesztő folyamat eszközeként használják a cirkuszi készségek oktatását és a foglalkozások lehetőségét.

A cirkuszi oktatás, és kifejezetten, amikor ’szociális cirkuszi’ tartalmakkal egészül ki, sokféle hátrányos helyzetű és speciális igényű csoportnál ad lehetőséget testi készségek fejlesztésére, közösségépítésre, társadalmi bevonás erősítésére, önhatékonyság erősítésére, mozgáshiány pótlására vagy éppen túlmozgásos, hiperaktív, viselkedészavaros fiatalok/felnőttek/gyerekek körében. Emellett tanulási problémák leküzdését is segíti, csak úgy, mint a diszlexia kezelésének, vagy a szenzoros integráció fejlesztésének kiváló eszköze.

Munkánk megismerhető a következő linkeken:

Magyar Zsonglőr Egyesület youtube csatornáján található számos film által (https://www.youtube.com/watch?v=KfyANlOcJ6c)

A cirkusz mindenkié oldal a facebook-on illetve http://etnocirkuszpszichocirkusz.blogolj.net/

A szakemberek számára összeállított  20 órás alapképzés gyakorlati zsonglőroktatást jelent, amit kiegészít az oktatási módszerek ismertetése. Elméleti tudnivalók között ismertetésre kerül az európai tapasztalatok és szervezetek bemutatása, kreatív foglalkozások felépítésének, logisztikai hátterének, tanmenetének kidolgozását segítő ismeretek átadása. Emellett a mini cirkuszi bemutatók, koreográfiák építése és jelentősége is bemutatásra kerül.

A képzést vezeti: Gallyas Veronika

.

Cirkuszközpontot nyitunk!

January 22, 2016

Hivatalossá vált, hogy a Magyar Zsonglőr Egyesület megnyitja Budapesten az évek óta tervezgetett, mindenki számára nyitott Cirkuszközpontot!

A Soproni út 19. szám alatt, 310 négyzetméteren, 5 és 8 méteres belmagassággal rendelkező helyen alakul jelenleg a közös gyakorló- előadó- és oktatóhelyszín. Jelenleg a felújítási-kialakítási időszak zajlik, ebben segítséget, támogatást, pozitív ötleteket szívesen fogadunk az info@zsonglor.hu címre.

Tavasztól várunk mindenkit!

Erasmus+ ösztöndíj: Kassel

January 21, 2016

Az Erasmus+ oktatói pályázat újabb és ez évi utolsó kiírása!

Ezúttal a kasseli helyszínre lehet pályázni ösztöndíjra. Négy pályázó kaphat lehetőséget a kiutazásra, időpontonként két ember.

A zsonglor.hu-ra felkerültek beszámolók is a korábbi kiutazásokról, amiket ajánlunk minden érdeklődő figyelmébe! (zsonglor.hu/események/projektek/erasmus+ fül alatt)

IDŐPONTJA: MÁRCIUS 6-27.
HELYSZÍNE: KASSEL

IDŐPONTJA: MÁJUS 1-22.
HELYSZÍNE: KASSEL

 

Az ösztöndíjról bővebben:
Helyszínei:

  • (Luxemburg)

  • (Berlin)

  • Kassel

Az ösztöndíj fedezi a kiutazás, szállás, megélhetés és részvétel költségeit.
Ez a pályázat elsősorban az oktatással foglalkozó vagy ezen a területen komoly célokkal rendelkező zsonglőröknek szól.
A három helyszín a zsonglőroktatás különböző ágazataihoz kapcsolódóan lett kiválasztva, mindegyik más irányú tapasztalatot jelent a kiutazóknak.
Az ösztöndíj célja a külföldön megszerzett tudással, élményekkel gazdagodni, ugyanakkor fejleszteni az itthoni zsonglőr közösséget. Ennél fogva az egyesületi tagság és munka előny.

 

A kiutazás feladatokkal is jár: a kinti munkaprogramban való aktìv résztvétel mellett szükséges a

  • részvétel a felkészítésen,

  • a munkanapló pontos vezetése, az itthoni közösség és a projektvezető folyamatos tájékoztatása a kintlét során,

  • záróbeszámoló és szakmai cikk megírása,

  • a kint tanultak továbbadása egy workshopon, beszámoló előadás tartása.

Jelentkezés határideje: január 31.

Jelentkezés módja: motivációs levéllel emailben a kollanyijulianna@gmail.com címen

Motivációs levél tartalma (min. 1 oldal):

  • Melyik ösztöndíjra jelentkezel és miért éppen arra?

  • saját eddigi tevékenységed, zsonglőr- és zsonglőroktatási tapasztalatod leírása (akár videóval alátámasztva, főleg, ha tudod, hogy nem ismerem a munkásságodat)

  • milyen cirkuszi terület érdekel?

  • nyelvtudásod (alapfokú, társalgási szintű angol v német nyelvtudás alapfeltétel)

  • kiutazásod célja, motivációja,

  • tervek arra, hogyan tudod tapasztalataidat itthon felhasználni

  • mit és hogyan tudsz az egyesületbe visszafordítani ebből?ÂÂ

Bármilyen kérdéssel is keressetek meg nyugodtan u.ezen az email címen.

 

A helyszínek sajátosságai

A szociális cirkusz iránt érdeklődő, abban már esetlegesen tapasztalattal is bíró oktatóinknak ajánljuk a kasseli gyakorlatot. Az oktatással, a zsonglőrködés népszerűsítésével leginkább foglalkozó tagok számára szervezzük a luxemburgi utakat a Zaltimbanq iskolához, mivel itt tanulhatnak legtöbbet a zsonglőrködés terjesztéséről és a tanári gyakorlatokról.  A zsonglőrködéssel professzionális, előadói szinten foglalkozó oktatóinkat küldjük Berlinbe, a jól ismert Katakombenbe.

KASSEL
Szociális cirkuszi oktatói gyakorlatot biztosító helyszín: a kasseli (Németország) ZirkuTopia.

A ZirkuTopia szervezete nagyjából 20 éve a szociális szektorban tevékenykedik, a zsonglőr- és cirkuszművészeteket szociális és pedagógiai célra alkalmazza. Gyerekeknek, kamaszoknak, kis számban felnőtteknek tart tanfolyamokat és szakköröket. Heti rendszerességgel kb. 150 gyerekkel foglalkoznak (9 csoport). A szervezet fő célja a szociálisan, fizikálisan és szellemileg hátrányos helyzetű gyerekek integrálása a közösségbe változatos rekreációs tevékenységek segítségével. A kasseli Jugend Centerben, illetve iskolákban dolgoznak.

A kiutazók részt vesznek a ZirkuTopia foglalkozásain, fokozatosan egyre aktívabban, majd végül saját maguk tartanak órát a gyerekeknek. Emellett választanak egy szociális cirkuszhoz kapcsolódó témát, amit kutatnak kintlétük során és a beszámolóban kifejtik kutatásuk eredményeit.

Erasmus+ ösztöndíjak: Berlin, Luxemburg

October 20, 2015

Az Erasmus+ oktatói pályázat idei kiírásai!

Ezúttal a berlini és a luxemburgi helyszínekre lehet pályázni ösztöndíjra.

A zsonglor.hu-n olvashatók beszámolók a korábbi kiutazásokról, amiket ajánlunk minden érdeklődő figyelmébe! (zsonglor.hu/események/projektek/leonardo mobilitás pályázat)

 

 1. KIUTAZÁS, 2 fő részére

IDŐPONTJA: 2015. NOVEMBER 28.-DECEMBER 19.

HELYSZÍNE: BERLIN

Tavalyi kiutazók voltak: Bordi Gábor és Szepessy Bálint (Bárány), tőlük lehet érdeklődni az ösztöndíjról

 

  2. KIUTAZÁS, 4 fő részére

IDŐPONTJA: 2016. JANUÁR 4-29.

HELYSZÍNE: LUXEMBURG

Tavalyi kiutazók voltak: Dombi Krisztián, Jeddi Márton, Zoletnik Zsófia és Drávai Zója

Különösen örülnek a légiakrobatikával foglalkozó tanároknak.

 

 3. KIUTAZÁS, 2 fő részére

IDŐPONTJA: 2016. JANUÁR 7-28.

HELYSZÍNE: BERLIN

Ez egy speciális időpont, mivel a Katakombenben ebben az időszakban három dobálós zsonglőr workshopot is tartanak neves előadóművészek. Információ a workshopokról: katapultberlin.com

Az ösztöndíjról bővebben:

Helyszínei:

  • Luxemburg

  • Berlin

Az ösztöndíj fedezi a kiutazás, szállás, megélhetés és részvétel költségeit.

Ez a pályázat elsősorban az oktatással foglalkozó vagy ezen a területen komoly célokkal rendelkező zsonglőröknek szól.

A három helyszín a zsonglőroktatás különböző ágazataihoz kapcsolódóan lett kiválasztva, mindegyik más irányú tapasztalatot jelent a kiutazóknak.

Az ösztöndíj célja a külföldön megszerzett tudással, élményekkel gazdagodni, ugyanakkor fejleszteni az itthoni zsonglőr közösséget. Ennél fogva az egyesületi tagság és munka előny.

A kiutazás feladatokkal is jár: a kinti munkaprogramban való aktìv résztvétel mellett szükséges a

  • részvétel a felkészítésen,

  • a munkanapló pontos vezetése, az itthoni közösség és a projektvezető folyamatos tájékoztatása a kintlét során,

  • záróbeszámoló, értékelő kérdőív és szakmai cikk megírása,

  • a kint tanultak továbbadása egy workshopon, beszámoló előadás tartása.

 

Jelentkezés határideje: október 30.

Jelentkezés módja: motivációs levéllel emailben a kollanyijulianna@gmail.com címen.

motivációs levél tartalma (min. 1 oldal):

  • Melyik ösztöndíjra jelentkezel és miért éppen arra?

  • saját eddigi tevékenységed, zsonglőr- és zsonglőroktatási tapasztalatod leírása (akár videóval alátámasztva, főleg, ha tudod, hogy nem ismerem a munkásságodat)

  • milyen cirkuszi terület érdekel?

  • nyelvtudásod (alapfokú, társalgási szintű angol v német nyelvtudás alapfeltétel)

  • kiutazásod célja, motivációja,

  • tervek arra, hogyan tudod tapasztalataidat itthon felhasználni

  • mit és hogyan tudsz az egyesületbe visszafordítani ebből?

 

Bármilyen felmerülő kérdéssel érdeklődjetek ezen az e-mail címen.

 

A helyszínek sajátosságai

Az oktatással, a zsonglőrködés népszerűsítésével leginkább foglalkozó tagok számára szervezzük a luxemburgi utakat a Zaltimbanq iskolához, mivel itt tanulhatnak legtöbbet a zsonglőrködés terjesztéséről és a tanári gyakorlatokról.  A zsonglőrködéssel professzionális, előadói szinten foglalkozó oktatóinkat küldjük Berlinbe, a jól ismert Katakombenbe.

 

 1. BERLIN

Cirkusszal professzionálisan foglalkozó oktatók számára gyakorlatot biztosító helyszín: a berlini (Németország) Katakomben.

Berlini partnerünk a professzionális cirkuszvilágot képviseli- Katakomben nevű gyakorlóhelyükön nemzetközileg elismert alkotók dolgoznak és tartanak magas szintű képzéseket. Ide azokat a zsonglőroktatókat küldenénk, akik maguk is igen magas technikai szinten állnak és céljuk kint szerzett tapasztalataikkal a magyar cirkuszvilág színvonalának emelése.

Itt olyan kurzuson vesznek részt, ahol technikai és oktatói képességeiket, tudásukat is fejleszthetik.

Berlin a cirkuszvilág lüktető központja, ezért ezt az utat azoknak a zsonglőröknek ajánljuk, akik cirkuszi képességeik mellett a zsonglőr-világ közösségi oldalát is szeretnék megismerni, társasági lények és (minél magasabb szinten) kommunikatívak idegen nyelven.

 

  2. LUXEMBURG

A cirkuszt széles körben népszerűsítő oktatók számára gyakorlatot biztosító helyszín: a luxemburgi Zaltimbanq’ cirkusziskola.

Luxemburgban lévő partnerünk egy olyan cirkusziskola, amely számára nem elsődleges a profik nevelése, céljuk inkább a diákok fejlesztése, koordinációjuk javítása a cirkusz eszközeivel. Ide azok a tanáraink utazhatnak, akik minél szélesebb körben, akár az iskolán kívüli nevelésben, ill. a rekreációs tevékenységek között szeretnék meghonosítani, népszerűsíteni a zsonglőrködést.

A kiutazók részt vesznek az órákon, később maguk is órákat tartanak és a tanárokkal tapasztalatot cserélnek. Különösen örül az iskola, ha légiakrobatikával foglalkozó oktató érkezik hozzájuk.

Szociális cirkuszi alapképzés tanároknak, szociális munkásoknak, jóléti területen dolgozóknak

October 08, 2015

A Magyar Zsonglőr Egyesület 20 órás gyakorlati képzést indít, melynek célja, hogy 'szociális cirkuszi' munkáját és módszertanát megismertesse minél szélesebb körben a szociális, egészségügyi és oktatási szektor szakembereivel. A megismertetésen túl célunk az is, hogy az érdeklődőket a módszerbe beavassuk, hogy azt később saját munkájukba integrálva használhassák.

A szociális cirkusz tartalma, hogy az Egyesület zsonglőr- és cirkuszi oktatói élményterápiaként, és fejlesztő folyamat eszközeként használják a cirkuszi készségek oktatását és a foglalkozások lehetőségét.

A cirkuszi oktatás, és kifejezetten, amikor ’szociális cirkuszi’ tartalmakkal egészül ki, sokféle hátrányos helyzetű és speciális igényű csoportnál ad lehetőséget testi készségek fejlesztésére, közösségépítésre, társadalmi bevonás erősítésére, önhatékonyság erősítésére, mozgáshiány pótlására vagy éppen túlmozgásos, hiperaktív, viselkedészavaros fiatalok/felnőttek/gyerekek körében. Emellett tanulási problémák leküzdését is segíti, csak úgy, mint a diszlexia kezelésének, vagy a szenzoros integráció fejlesztésének kiváló eszköze.

Munkánk megismerhető a következő linkeken:

Magyar Zsonglőr Egyesület youtube csatornáján található számos film által (https://www.youtube.com/watch?v=KfyANlOcJ6c)

A cirkusz mindenkié oldal a facebook-on illetve http://etnocirkuszpszichocirkusz.blogolj.net/

A szakemberek számára összeállított  20 órás alapképzés gyakorlati zsonglőroktatást jelent, amit kiegészít az oktatási módszerek ismertetése. Elméleti tudnivalók között ismertetésre kerül az európai tapasztalatok és szervezetek bemutatása, kreatív foglalkozások felépítésének, logisztikai hátterének, tanmenetének kidolgozását segítő ismeretek átadása. Emellett a mini cirkuszi bemutatók, koreográfiák építése és jelentősége is bemutatásra kerül.

Összesen 4 képzésre kerül sor 2016. február végéig. Minden képzés 20 órás, tartalmuk megegyezik, csupán az időpontok változnak: hétköznapi, esti vagy nappali kurzus.

A képzést vezeti: Gallyas Veronika valamint bekapcsolódnak az Egyesület szociális cirkuszi munkacsoportjának oktatói közül: Szabó Márton, Csűrös Dóra, Pál László Bendegúz

Az első két képzés időpontjai:

A) képzés időpontjai a 'folyamatos fejlődés' jegyében

2015. november 2. hétfő 15.00-20.00

2015. november16. hétfő 15.00-20.00

2015. november 23. hétfő 15.00-20.00

2015. november 30. hétfő 15.00-20.00

 

B) képzés időpontjai 'gyors hatás' érdekében

2015. november 5. csütörtök 9.00-17.00

2015. november 6. péntek 9.00-17.00

2015. november 8. vasárnap 9.00-17.00

helyszíne: Inspirál cirkuszi gyakorlótér a Közvágó hídnál az R33 kultúrpontban.

A képzést ajánljuk:

-       oktatási, szociális, jóléti, egészségügyi, gyógypedagógiai, tudományos területen dolgozóknak, akik munkájukban vagy az általuk tartott foglalkozások, órákat cirkuszi tudásukkal szeretnék gazdagítani.

-       saját készségeit szeretné fejleszteni

-       önismereti munkára – testtudat fejlesztésére

Jelentkezés: info@zsonglor.hu e-mail címen CV és motivációs levél küldésével, melynek tárgya: 'jelentkezés az alapképzésre'. Kérjük, akkor jelentkezzen, ha a teljes képzésen való részvételt tudja vállalni.

A helyek a jelentkezés sorrendjében kerülnek betöltésre.

A képzés ingyenes, amely köszönhető a Norvég Civil Alap támogatásának! Köszönjük az Autonómia Alapítvány és a lebonyolító szervezetek munkáját!

Ösztöndíj továbbképzésre szociális cirkuszi témában: Circus for children with physical disabilities

August 27, 2015

Ösztöndíjjal támogatja az Egyesület két fő részvételét a prágai szociális cirkuszi továbbképzésen, melynek témája a testi fogyatékossággal élőkkel végzett cirkuszi munka.

A képzésről bővebben: http://www.educircation.eu/workshops/item/122-circus-for-children-with-physical-disabilities

Az ösztöndíjra való jelentkezés nem csak cirkuszi tapasztalattal, hanem gyógypedagógiai vagy egyéb szociális - jóléti területen dolgozó tapasztalattal lehetséges. Vagyis jelentkezhetnek cirkuszosok, akik a terápiás munkáról szeretnének többet megtudni, vagy szakemberek, akik a cirkuszi terápia lehetőségeivel szeretnének gazdagodni.

Az Erasmus+ program támogatásának köszönhetően az ösztöndíj fedezi az utazás, kint-tartózkodás költségeit. A kiutazó vállalja, hogy a programokon hiánytalanul részt vesz és tapasztalatait hazahozva megosztja a Zsonglőr Egyesület közösségével.

Jelentkezés módja: info@zsonglor.hu e-mail címre küldött motivációs levéllel, melynek tartalma: korábbi tapasztalatok a képzési területen illetve cirkuszi területen, hogyan kívánja a jelentkező a tapasztalatokat terjeszteni, hasznosítani a jövőben, mit vár a workshoptól.

Nem feltétel, de előnyt jelenthet a Magyar Zsonglőr Egyesületi tagság, és a szociális cirkuszi munkacsoport munkái során szerzett tapasztalat, vagy a képzési területet érintő diploma, előképzettség.

Mindenképpen szükséges a szakmai munkához elegendő angol nyelvtudás, mind beszéd, mind szövegértés terén!

Jelentkezési határidő: szeptember 5.

Felhívás: szociális cirkuszi alapképzés és együttműködési lehetőségek

April 29, 2015

A Magyar Zsonglőr Egyesület szeretné szociális cirkuszi munkáját és módszertanát megismertetni minél szélesebb körben a szociális, egészségügyi és oktatási szektor szakembereivel és szervezeteivel. A megismertetésen túl célunk az is, hogy az érdeklődőket a módszerbe beavassuk.

A szociális cirkusz tartalma, hogy az Egyesület zsonglőr- és cirkuszi oktatói élményterápiaként és fejlesztő folyamat eszközeként használják a cirkuszi készségek oktatását és a foglalkozások lehetőségét.

A cirkuszi oktatás, és kifejezetten, amikor ’szociális cirkuszi’ tartalmakkal egészül ki, sokféle hátrányos helyzetű és speciális igényű csoportnál ad lehetőséget testi készségek fejlesztésére, közösségépítésre, társadalmi bevonás erősítésére, önhatékonyság erősítésére, mozgáshiány pótlására vagy éppen túlmozgásos, hiperaktív, viselkedészavaros fiatalok/felnőttek/gyerekek körében. Emellett tanulási problémák leküzdését is segíti, csak úgy, mint a diszlexia kezelésének, vagy a szenzoros integráció fejlesztésének kiváló eszköze.

Munkánk megismerhető a következő linkeken:

Magyar Zsonglőr Egyesület youtube csatornáján található számos film által (https://www.youtube.com/watch?v=KfyANlOcJ6c)

A cirkusz mindenkié oldal a facebook-on illetve http://etnocirkuszpszichocirkusz.blogolj.net/

 

A Norvég Civil Alap támogatásának köszönhetően három tevékenység által kívánjuk a fenti célt szolgálni:

A) Kapcsolatfelvétel civil szervezetekkel

Szakmai kapcsolat kialakítása 12 civil szervezettel, pártfogoltjaik számára szociális cirkuszi foglalkozás biztosítása a 2015. május – 2015. december időszakban.

A foglalkozások formája: 2-3 órás eseti foglalkozás, melynek során a zsonglőr és cirkuszi eszközöket játékos, vezetett és interaktív formában kipróbálhatják a fiatalok/felnőttek/gyerekek.

Területi hatály: országos

Jelentkezés módja: info@zsonglor.hu címre küldött e-mail, mely választ ad a következő

kérdések mindegyikére: szervezet bemutatása, foglalkozás résztvevőinek száma, résztvevők profiljának bemutatása (kor, jellemzés, speciális igények bemutatása). Mit adhat a foglalkozás a résztvevőknek? Mikor-hol-milyen körülmények között tud a foglalkozás megvalósulni? – segítség, ha több lehetőséget is megjelölnek.

Kiválasztás módja: Május 20-ig beérkezett jelentkezések alapján az Egyesület szociális cirkuszi munkacsoportja kiválasztja ki.

Kiválasztás szempontjai: Az Egyesület oktatóinak tapasztalata, a célcsoport jellemzői, tartandó csoportok/foglalkozások résztvevői többféle korosztályból kerüljenek ki és többféle profilt szolgálhassanak a foglalkozások. Emellett figyelembe vesszük a beérkező információ értelmezhetőségét, igényességét, a szervezet céljait a foglalkozással.

Foglalkozások technikai igénye: nagy terem, ahol kartávolságban elférnek a résztvevők. Minden esetben a helyi kísérő pedagógus, szakember felügyelete szükséges.

B)    Szakemberek megismertetése a cirkuszi foglalkozások módszertanával egy 20 órás alapképzés keretében.

A képzés alapszintű gyakorlati zsonglőroktatást jelent, amit kiegészít az oktatási módszerek ismertetése. Elméleti tudnivalók között ismertetésre kerül az európai tapasztalatok és szervezetek bemutatása, kreatív foglalkozások felépítésének, logisztikai hátterének, tanmenetének kidolgozását segítő ismeretek átadása. Emellett a mini cirkuszi bemutatók, koreográfiák építése és jelentősége is bemutatásra kerül.

Összesen 4 képzésre kerül sor a 2015 május- 2016. február között. Minden képzés 20 órás.

Az első képzés időpontjai:

2015. május 15. péntek 14.00-19.00

2015. május 16. szombat 9.00-14.00

2015. május 22. péntek 14.00-19.00

2015. május 23. szombat 9.00-14.00

helyszíne: Inspirál cirkuszi gyakorlótér a Közvágó hídnál

 

A képzést ajánljuk:

-       oktatási, szociális, jóléti, egészségügyi, gyógypedagógiai, tudományos területen dolgozóknak, akik munkájukban vagy az általuk tartott foglalkozások, órákat cirkuszi tudásukkal szeretnék gazdagítani.

-       saját készségeit szeretné fejleszteni

-       önismereti munkára – testtudat fejlesztésére

Jelentkezés: info@zsonglor.hu e-mail címen CV és motivációs levél küldésével. Kérjük, akkor jelentkezzen, ha a teljes képzésen való részvételt tudja vállalni.

C) Szakmai konferenciák

Várjuk azon szakmai találkozók, konferenciák jelentkezését, ahol a szociális cirkusz módszereiről szívesen hallanak részletesebb egy prezentáció keretében és ahol lehetséges gyakorlati ízelítővel összekapcsolva. 

A fenti tevékenységeket a Norvég Civil Alap támogatásának köszönhetően ingyenesen tudjuk vállalni. (természetesen az adott kereteken belül)

workshop with Maksim Komaro - juggling at a high level

April 29, 2015

In the attention of all ball and club jugglers!

A possibility for technical and trick-building skills development, to improve the use of creativity, to learn training techniques and about professional attitude. This 20-hour-workshop given by the acknowledged juggler and highly experienced teacher, Maksim Komaro, is a great chance to get inspired and to open new perspectives of juggling practice.

Time:  8-11th June 2015

Location: Balmazújváros, Hungary

 

Technical level: please have a solid four ball juggling, preferebly five to be able to follow the course.

Arrival day: Sunday 7th June to Budapest or 8th early morning until 10.am. The workshop starts at 4pm in Balmazújváros.

Leaving day: earliest 11th June 4pm from Balmazújváros, so late night flights from Budapest.

Suggestion: THE HUNGARIAN JUGGLING CONVENTION starts on the same day as the workshop finishes, so it is highly recomended to stay and enjoy the convention until 14th June late afternoon.

Further information: info@zsonglor.hu

The workshop is going to be held in the framework of the Mixdoor project. Thanks to the Creative Europe Programme of the European Union for making this possible!

Other logistic issues:

There is a meat or vegan catering during the workshop costs 3,5 euro/meals

accomodation: 16 euro in single and 13 euro in twin rooms – until there is availability and you can camp for free on the venue : bring your sleeping bag and tent!

Ösztöndíj az ENCI hálózat képzésére - 2015 március 21-26

February 27, 2015

Cirkuszi tréning során használatos játékok gyűjtésére irányul az ENCI hálózat márciusi képzése.

Részletes információ: http://www.circusnetwork.eu/games-played-in-circus.html

A hálózat magyarországi tagja CirkuSzínház produkció, együttműködő partnere pedig a Magyar Zsonglőr Egyesület, így az Egyesületen keresztül lehet jelentkezni a részvétel lehetőségére és annak költségeihez való hozzájárulásra ösztöndíj formájában. Az ösztöndíj összege fedezi az utazás és a szállás költségeit.

Jelentkezés módja: info@zsonglor.hu e-mail címre küldött motivációs levéllel és CV-vel.

A motivációs levélnek tartalmaznia kell: hogyan hasznosítja a résztvevő a tanultakat az Egyesület közössége számára és milyen személyes céljai vannak vele, illetve, hogy milyen szinten mely európai nyelveken kommunikál,

Jelentkezési határidő: március 4. szerda, 12:00

Elbírálás szempontjai: a workshop karakterének való megfelelés, nyelvismeret, tanultak megosztására tett javaslat és motiváció, magyar zsonglőr/cirkusz közösségért végzett munka.

Az Erasmus+ oktatói pályázat második kiírása!

Ezúttal a berlini és a kasseli helyszínekre lehet pályázni ösztöndíjra. Hat pályázó kaphat lehetőséget a kiutazásra, időpontonként két ember.

A zsonglor.hu-ra felkerültek beszámolók is a korábbi kiutazásokról, amiket ajánlunk minden érdeklődő figyelmébe! (zsonglor.hu/események/projektek/leonardo mobilitás pályázat)

 IDŐPONTJA:  ÁPRILIS 9-30.

HELYSZÍNE: BERLIN

IDŐPONTJA: MÁJUS 10-31.

HELYSZÍNE: KASSEL

IDŐPONTJA: AUGUSZTUS 28.-SZEPTEMBER 18.

HELYSZÍNE: KASSEL

 Az ösztöndíjról bővebben:

 Helyszínei:

  • (Luxemburg)

  •  Berlin

  •  Kassel

 Az ösztöndíj fedezi a kiutazás, szállás, megélhetés és részvétel költségeit.

Ez a pályázat elsősorban az oktatással foglalkozó vagy ezen a területen komoly célokkal rendelkező zsonglőröknek szól.

A három helyszín a zsonglőroktatás különböző ágazataihoz kapcsolódóan lett kiválasztva, mindegyik más irányú tapasztalatot jelent a kiutazóknak.

Az ösztöndíj célja a külföldön megszerzett tudással, élményekkel gazdagodni, ugyanakkor fejleszteni az itthoni zsonglőr közösséget. Ennél fogva az egyesületi tagság és munka előny.

A kiutazás feladatokkal is jár: a kinti munkaprogramban való aktìv résztvétel mellett szükséges a

  • részvétel a felkészítésen,

  • a munkanapló pontos vezetése, az itthoni közösség és a projektvezető folyamatos tájékoztatása a kintlét során,

  • záróbeszámoló és szakmai cikk megírása,

  • a kint tanultak továbbadása egy workshopon, beszámoló előadás tartása.

 

Jelentkezés határideje:                              február 22.

Jelentkezés módja:                       motivációs levéllel emailben a kollanyijulianna@gmail.com címen és kérjük cc-zd az info@zsonglor.hu címet is!

motivációs levél tartalma (min.1 oldal):

  • Melyik ösztöndíjra jelentkezel és miért éppen arra?

  • saját eddigi tevékenységed, zsonglőr- és zsonglőroktatási tapasztalatod leírása (akár videóval alátámasztva, főleg, ha tudod, hogy nem ismerem a munkásságodat)

  • milyen cirkuszi terület érdekel?

  • nyelvtudásod (alapfokú, társalgási szintű angol v német nyelvtudás alapfeltétel)

  • kiutazásod célja, motivációja,

  • tervek arra, hogyan tudod tapasztalataidat itthon felhasználni

  • mit és hogyan tudsz az egyesületbe visszafordítani ebből?  

 Bármilyen kérdéssel is keressetek meg nyugodtan u.ezen az emailcímen.

 A helyszínek sajátosságai

A szociális cirkusz iránt érdeklődő, abban már esetlegesen tapasztalattal is bíró oktatóinknak ajánljuk a kasseli gyakorlatot. Az oktatással, a zsonglőrködés népszerűsítésével leginkább foglalkozó tagok számára szervezzük a luxemburgi utakat a Zaltimbanq iskolához, mivel itt tanulhatnak legtöbbet a zsonglőrködés terjesztéséről és a tanári gyakorlatokról.  A zsonglőrködéssel professzionális, előadói szinten foglalkozó oktatóinkat küldjük Berlinbe, a jól ismert Katakombenbe.

 1.       BERLIN

Cirkusszal professzionálisan foglalkozó oktatók számára gyakorlatot biztosító helyszín: a berlini (Németország) Katakomben.

 Berlini partnerünk a professzionális cirkuszvilágot képviseli- Katakomben nevű gyakorlóhelyükön nemzetközileg elismert alkotók dolgoznak és tartanak magas szintű képzéseket. Ide azokat a zsonglőroktatókat küldenénk, akik maguk is igen magas technikai szinten állnak és céljuk kint szerzett tapasztalataikkal a magyar cirkuszvilág színvonalának emelése.

Itt olyan kurzuson vesznek részt, ahol technikai és oktatói képességeiket, tudásukat is fejleszthetik.

Berlin a cirkuszvilág lüktető központja, ezért ezt az utat azoknak a zsonglőröknek ajánljuk, akik cirkuszi képességeik mellett a zsonglőr-világ közösségi oldalát is szeretnék megismerni, társasági lények és (minél magasabb szinten) kommunikatívak idegen nyelven.

2.       KASSEL

Szociális cirkuszi oktatói gyakorlatot biztosító helyszín: a kasseli (Németország) ZirkuTopia.

A ZirkuTopia szervezete nagyjából 20 éve a szociális szektorban tevékenykedik, a zsonglőr- és cirkuszművészeteket szociális és pedagógiai célra alkalmazza. Gyerekeknek, kamaszoknak, kis számban felnőtteknek tart tanfolyamokat és szakköröket. Heti rendszerességgel kb. 150 gyerekkel foglalkoznak (9 csoport). A szervezet fő célja a szociálisan, fizikálisan és szellemileg hátrányos helyzetű gyerekek integrálása a közösségbe változatos rekreációs tevékenységek segítségével. A kasseli Jugend Centerben, illetve iskolákban dolgoznak.

A kiutazók részt vesznek a ZirkuTopia foglalkozásain, fokozatosan egyre aktívabban, majd végül saját maguk tartanak órát a gyerekeknek. Emellett választanak egy szociális cirkuszhoz kapcsolódó témát, amit kutatnak kintlétük során és a beszámolóban kifejtik kutatásuk eredményeit.

2014 évi hivatalos közgyülés

December 03, 2014

A Magyar Zsonglőr Egyesület ezúton tájékoztatja és meghívja minden hivatalosan regisztrált és érvényes tagsági viszonnyal rendelkező tagját a 2014 évi Közgyűlésre.

A Közgyűlés helyszíne: Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest, 8. kerület Horvath Mihály tér 8. 409. terem

Időpontja: 2014. December 20. 12.00 órai kezdettel

Napirend: Beszámoló a 2014 évi eredményekről, éves költségvetés, 2015. tervek ismertetése.

Várjuk szeretettel minden tagunkat!

További bármilyen információ: info@zsonglor.hu e-mail címen kapható.

Ösztöndíjlehetőségek a Magyar Zsonglőr Egyesület szervezésében

November 25, 2014

Aktuális ösztöndíjaink az ENCI hálózat keretében érhetőek el. Pályázni lehet a következő képzésekre, melyről részletes leírás a www.circusnetwork.eu weboldalon 'Get involved' menüpontban lehet.

- Multimedia in Circus

- Contemporary Dance and Wellness Techniques for Circus Practice

- Aerial Training and Convention

- Blind Circus

Az ösztöndíj tartalmazza a részvétel lehetőségét, utazás és a szállás költségeit.

Jelentkezni lehet az info@zsonglor.hu címre küldött CV-vel és motivációs levéllel, mely tartalmazza, hogy miként fogod a hazai cirkuszszakma és a Magyar Zsonglőr Egyesület számára elérhetővé tenni a kint megszerzett tudást, és hogy korábban mit tettél már ezen a területen. (pályázatod akkor érkezett be biztosan, ha megkaptad az erre utaló válasz e-mailt!)

Jelentkezni több képzésre is lehet. A pályázatokat az Egyesület vezetése bírálja el, a képzők által megjelölt résztvevői profil és az Egyesület valamint a hazai cirkuszi élet érdekeinek együttes figyelembe vételével.

Beküldési határidő: 2014. december 12. éjfél

A képzések létrejöttét a Tempus Közalapítvány és a Európai Uniós oktatási program Leonardo da Vinci alprogramja támogatja.

Pályázatok 2014/2015 - Első kör : Luxemburg november 17.- december 14.

September 16, 2014

A Leonardo da Vinci mobilitási program folytatódik, ezúttal Erasmus+ néven, a Tempus Közalapítvány támogatásával.

Az ösztöndíj aktuális útjairól folyamatosan tájékoztatunk, jelen kiírás kapcsán az ELSŐ KIUTAZÁSRA LEHET JELENTKEZNI. Erre az útra két főt fogunk kiválasztani.

ENNEK IDŐPONTJA: NOVEMBER 17.-DECEMBER 14.

HELYSZÍNE: LUXEMBURG

Tavalyi kiutazók voltak: Lenhardt József, Bosznay Balázs, Gallyas Veronika és André Rolland, tőlük lehet érdeklődni az ösztöndíjról, illetve:

a zsonglor.hu-ra felkerültek beszámolók is, amiket ajánlunk minden érdeklődő figyelmébe! (zsonglor.hu/események/projektek/leonardo mobilitás pályázat)

Az ösztöndíjról bővebben:

Helyszínei:

  • 1. Luxemburg

  • 2. Berlin

  • 3. Kassel

Az ösztöndíj fedezi a kiutazás, szállás, megélhetés és részvétel költségeit.

Ez a pályázat elsősorban az oktatással foglalkozó vagy ezen a területen komoly célokkal rendelkező zsonglőröknek szól.

A három helyszín a zsonglőroktatás különböző ágazataihoz kapcsolódóan lett kiválasztva, mindegyik más irányú tapasztalatot jelent a kiutazóknak.

Az ösztöndíj célja a külföldön megszerzett tudással, élményekkel gazdagodni, ugyanakkor fejleszteni az itthoni zsonglőr közösséget. Ennél fogva az egyesületi tagság és munka előny.

A kiutazás feladatokkal is jár: a kinti munkaprogramban való aktìv résztvétel mellett szükséges a

  • részvétel a felkészítésen,

  • a munkanapló pontos vezetése, az itthoni közösség és a projektvezető folyamatos tájékoztatása a kintlét során,

  • záróbeszámoló megírása,

  • a kint tanultak továbbadása workshopokon, beszámoló előadás tartása.

 

Jelentkezés határideje:                              2014. október 7.

Jelentkezés módja:                        motivációs levéllel emailben a kollanyijulianna@gmail.com címen

motivációs levél tartalma (min.1 oldal):

  • miért éppen erre az ösztöndíjra jelentkezel?

  • saját eddigi tevékenységed, zsonglőr- és zsonglőroktatási tapasztalatod leírása (akár videóval alátámasztva, főleg, ha tudod, hogy nem ismerem a munkásságodat)

  • milyen cirkuszi terület érdekel?

  • nyelvtudásod (alapfokú, társalgási szintű angol v német nyelvtudás alapfeltétel)

  • kiutazásod célja, motivációja,

  • tervek arra, hogyan tudod tapasztalataidat itthon felhasználni

  • mit és hogyan tudsz az egyesületbe visszafordítani ebből?

Bármilyen kérdéssel is keressetek meg nyugodtan u.ezen az emailcímen.

A három helyszín sajátosságai

A szociális cirkusz iránt érdeklődő, abban már esetlegesen tapasztalattal is bíró oktatóinknak ajánljuk a kasseli gyakorlatot. Az oktatással, a zsonglőrködés népszerűsítésével leginkább foglalkozó tagok számára szervezzük a luxemburgi utakat a Zaltimbanq iskolához, mivel itt tanulhatnak legtöbbet a zsonglőrködés terjesztéséről és a tanári gyakorlatokról.  A zsonglőrködéssel professzionális, előadói szinten foglalkozó oktatóinkat küldjük Berlinbe, a jól ismert Katakombenbe.

  1. 1. LUXEMBURG

A cirkuszt széles körben népszerűsítő oktatók számára gyakorlatot biztosító helyszín: a luxemburgi Zaltimbanq’ cirkusziskola.

Luxemburgban lévő partnerünk egy olyan cirkusziskola, amely számára nem elsődleges a profik nevelése, céljuk inkább a diákok fejlesztése, koordinációjuk javítása a cirkusz eszközeivel. Ide azok a tanáraink utazhatnak, akik minél szélesebb körben, akár az iskolán kívüli nevelésben, ill. a rekreációs tevékenységek között szeretnék meghonosítani, népszerűsíteni a zsonglőrködést.

A kiutazók részt vesznek az órákon, később maguk is órákat tartanak és a tanárokkal tapasztalatot cserélnek. Különösen örül az iskola, ha légiakrobatikával foglalkozó oktató érkezik hozzájuk.

  1. 2. BERLIN

Cirkusszal professzionálisan foglalkozó oktatók számára gyakorlatot biztosító helyszín: a berlini (Németország) Katakomben.

Berlini partnerünk a professzionális cirkuszvilágot képviseli- Katakomben nevű gyakorlóhelyükön nemzetközileg elismert alkotók dolgoznak és tartanak magas szintű képzéseket. Ide azokat a zsonglőroktatókat küldenénk, akik maguk is igen magas technikai szinten állnak és céljuk kint szerzett tapasztalataikkal a magyar cirkuszvilág színvonalának emelése.

Itt olyan kurzuson vesznek részt, ahol technikai és oktatói képességeiket, tudásukat is fejleszthetik.

Berlin a cirkuszvilág lüktető központja, ezért ezt az utat azoknak a zsonglőröknek ajánljuk, akik cirkuszi képességeik mellett a zsonglőr-világ közösségi oldalát is szeretnék megismerni, társasági lények és (minél magasabb szinten) kommunikatívak idegen nyelven.

  1. 3. KASSEL

Szociális cirkuszi oktatói gyakorlatot biztosító   helyszín: a kasseli (Németország) ZirkuTopia.

A ZirkuTopia szervezete nagyjából 20 éve a szociális szektorban tevékenykedik, a zsonglőr- és cirkuszművészeteket szociális és pedagógiai célra alkalmazza. Gyerekeknek, kamaszoknak, kis számban felnőtteknek tart tanfolyamokat és szakköröket. Heti rendszerességgel kb. 150 gyerekkel foglalkoznak (9 csoport). A szervezet fő célja a szociálisan, fizikálisan és szellemileg hátrányos helyzetű gyerekek integrálása a közösségbe változatos rekreációs tevékenységek segítségével. A kasseli Jugend Centerben, illetve iskolákban dolgoznak.

A kiutazók részt vesznek a ZirkuTopia foglalkozásain, fokozatosan egyre aktívabban, majd végül saját maguk tartanak órát a gyerekeknek. Emellett választanak egy szociális cirkuszhoz kapcsolódó témát, amit kutatnak kintlétük során és a beszámolóban kifejtik kutatásuk eredményeit.

Ösztöndíj - How to teach clowing, UK, 2014. augusztus 25-31

July 07, 2014

Július 15-ig lehet jelentkezni erre az angliai ösztöndíjra! A képzés az ENCI hálózat keretében valósul meg, melynek magyar partnere a Cirkuszínház produkció.

A képzést kifejezetten ajánljuk azoknak, akik a bohóc technikákat szeretnék használni és elsősorban ifjúsági cirkuszi keretek között. Előzetes tapasztalat nem szükséges, de előnyt jelenthet sok pályázó esetén.

Ideális jelölt: angolul minimum társalgási szinten beszél, a szabadidős cirkuszi oktatásban tapasztalattal rendelkezik, a közösségért tenni akar (és már tett is), tudását szívesen megosztja másokkal.

Jelentkezés a megadott határidőn belül : gallyas.veronika@gmail.com címre küldött pályázattal, mely tartalmazza a bemutatkozó önéletrajzot és a motivációs levelet, ami kifejti, hogy miért akar részt veni a workshopon és mennyiben felel meg a fentieknek (ideális jelölt). Az e-mail tárgya: CLOWN PÁLYÁZAT legyen!

Az ösztöndíj tartalmazza a részvételt, a szállás és utazás iköltségeit.

Részletesebben a workshopról:

Joe May is a professional clown, Fool, and mentor. Trained at the Jacques

Lecoq International School of Physical Theatre, Joe is also a trained
teacher, and award winning teacher trainer. www.passion4laughter.com .

Joe regularly performs at major festivals in Australia, the UK and Europe.

The course will cover skills of clowning such as falling safely, timing,
rhythms, entrances and exits, stage fighting, character status
relationships, the function of clowns... and no doubt more! Plus their
will be daily reflections on pedagogy and how to teach.
The course will be an active learning experience. In the mornings
candidates will take part in workshops with Joe exploring clowning and how
to to enable learning for others.
In the afternoon candidates will team teach a range of young people the
same skills they have explored themselves in the morning. Each day will
end with a group reflection on the day's successes, challenges and
solutions.

Helping people learn and move towards their dreams is an amazing,
enriching, profound experience.
Joe is passionate about this and invites you to come, be inspired, and
inspire.

Ösztöndíj előadóművészeknek Londonban -Ösztöndíj az ENCI hálózat képzésére - 2015 március 21-26

May 27, 2014

Nemzetközi hálózatunk az ENCI - European Network for Circus Interchange - szervezésében Londonban kerül sor a következő képzésre.

Ajánlom előadóművészeknek!

Részvétel a Magyar Zsonglőr Egyesület delegáltjaként lehetséges 1 fő számára, akinek az útiköltség, szállás és részvétel költségeit fedezzük.

Jelentkezés pályázat formájában: CV és motivációs levél beküldéséve az info@zsonglor.hu címre. A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében bíráljuk el.

Elbírálás szempontjai: angol nyelvtudás, pályázati céloknak megfelelés, Magyar Zsonglőr Egyesületi tagság, közösségért végzett munka.

Ösztöndíj lehetőségek - EJC és légi akrobatika

May 07, 2014

Két helyre lehet ösztöndíjat nyerni! 2-2 fő utazhat. A támogatás az utazás, szállás és részvételi díj költségeire terjed ki.

A pályázatok beküldési határideje: 2014. május 10

Motivációs levelet és önéletrajzot küldj a gallyas.veronika@gmail.com címre. A levél tartalmazza a forntos információkat róla és foglalja össze az egyéni motivációidat, valamint térjen ki arra is, hogyan fordítod a tudást a közösség javára.

Magyar Zsonglőr Egyesületért végzett múltbeni és/vagy jövőbeni munka előnyt jelent.

Légi akrobatika workshopra csak haladók jelentkezzenek, EJC-re pedig olyan a Circonnection nemzetközi hálózatunkat képviselve workshopot tud tartani valamilyen eszközzel, vagy témában.

További info az eseményekről:

http://www.irishaerialdancefest.com/Aerial_Creation_Week_-_Irish_Aerial_Dance_Fest_2014.html

www.ejc2014.org

XII. Magyar Zsonglőrtalálkozó

May 02, 2014

2014. június 19-21. rendezzük meg idén a 12. Magyar Zsonglőrtalálkozót, a Magyar Zsonglőr Egyesület éves rendezvényét.A találkozó egy nyitott rendezvény amatőröknek és profiknak, gyerekeknek, fiataloknak és felnőtteknek. Egy találkozási pont zsonglőrködni tudóknak, tanulóknak és tanulni vágyóknak.
48 óra közös gyakorlás és jó hangulat éjjel-nappal!

Az idei találkozónk kiemelt célja, hogy a széles közönséget és érdeklődőket is beavassuk a zsonglőrködés rejtelmeibe, ezért kezdők számára is kínálunk órákat.

Csütörtök este a II. Magyar Tüzes Szemle kínál látványos programot, ahol magyar tűzzsonglőr csapatok mellett, a héten zajló Nemzetközi Tűzszínházi képzés előadóművészei lépnek fel.

A találkozó másik kiemelt eseménye az idén először megrendezésre kerülő Szakmai Konferencia, mely több előadás által járja körül a Cirkusz jelentőségét a társadalmi integrációban, és egyben bemutatja a szociális cirkuszi munkánkat is. A programra pénteken késő délelőtt kerül sor, majd kora délután a Magyar Zsonglőr Egyesület szociális cirkuszi munkájában érintettek és az külföldi ösztöndíjasainak színpadi műsorával folytatódik.

Tavaly született, és hagyománnyá alakítva idén a Challenge Hour ismét színesíti a programot, ahol a résztvevők előre regisztrált zsonglőr kihívásaikat mutathatják be színpadon!
A folyamatos gyakorlás és workshopok mellett sor kerül az Open Stage-re - azaz a Nyitott színpadra, ami bemutatkozási lehetőséget biztosít mindenkinek, aki fel szeretne tűnni új zsonglőr/cirkusz műsorával, vagy csak megmutatná tudományát. A Kombat és Volleyclub lehetőség egy egészséges versengésre és a vándorkupák elnyerésére, a Renegade pedig az éjszakai 'ereszd el a hajam', ahova az őrült ötleteket várjuk.

Három nap zsonglőrökről, zsonglőröktől zsonglőrökkel … NEM CSAK ZSONGLŐRÖKNEK.

Mindenkit várunk sok szeretettel:
Magyar Zsonglőr Egyesület

Ösztöndíj- Circonnection hálózat áprilisi képzése Marseille-ben

March 07, 2014

Ez az ösztöndíj lehetőség azoknak szól, akik előadóművészeti készségekben szeretnének fejlődni. A marseille-i utazás elsősorban az utcaszínház és a költészet kapcsolatát vizsgálja, onnan merít inspirációt.

Részletes tájékoztató a workshopról: www.circonnection.com - Poetic Body

Jelentkezési határidő: március 7. péntek

A Magyar Zsonglőr Egyesület támogatja a workshopon való részvételt, az utazás és a szállás költségét.

Jelentkezni lehet: részletesen kifejtett motivációs levéllel (miért szeretnél résztvenni, hogyan fogod az ott szerzett tudást használni saját és a zsonglőrközösség számára)és CV beküldésével az info@zsonglor.hu e-mail címen.

Ösztöndíj - Fizikai kontakt a cirkuszi munkában, március 31- április 6

February 18, 2014

A Social Educircation hálózat következő képzésére lehet pályázni!

A képzés leírása megtekinthető: http://www.educircation.eu/workshops/item/51-circomotoriek

Főleg olyanok jelentkezését várjuk, akik az Egyesület szociális területen végzett munkájában részt vesznek már, vagy részt kívánnak venni a jövőben.

Különösen várjuk olyanok jelentkezését, akkor is, ha nem cirkuszosok, akik gyógypedagógiai területen dolgoznak, ilyen diplomával rendelkeznek.

Feltétel a szakmai témában folytatott társalgási szintű angol nyelvtudás.

Az elbírálás a fentiekhez kapcsolódó szempontok szerint történik - az ösztöndíjat ez esetben nem feltétlenül adjuk ki!

Az ösztöndíj támogatja a részvételt, kiutazást és a szállás költségeit, nem feltétlenül elegendő a helyi étkezésre.

Jelentkezés: info@zsonglor.hu-ra küldött CV és motivációs levél elküldésével február 18-ig.

Közgyűlés 2013/2014

February 22, 2014

A Magyar Zsonglőr Egyesület minden tagját ezúton értesítjük, hogy a 2013. évet záró éves közgyűlésre 2014. február 22-én kerül sor 12.00 órai kezdettel a Fazekas Gimnázium különtermében. (pontos teremszámot érkezéskor a bejáratnál jelezzük)

Aki nem hivatalosan regisztrált tagja az Egyesületnek, az is megfigyelőként részt vehet a közgyűlésen, ezúton is értesülve a munkánkról, ugyanakkor kérjük, hogy előzetesen regisztráljon : info@zsonglor.hu címen.

Napirendi pontok:

Elért eredmények a 2013 évben

Köszönetnyilvánítás az Egyesületért és a közösségért dolgozó önkénteseinknek és projektvezetőknek

Pénzügyi kimutatás

Jövőbeni hosszú és rövidtávú tervek, Kérdések-válaszok-ötletek

Elnökség tagjai: Gallyas Veronika elnök, Szabó Kisanna elnökhelyettes, André Rolland titkár

Bármilyen előzetes kérés, kérdés esetén az info@zsonglor.hu címen lehet érdeklődni!

ZsonglőrFarsang - 2014. február 22. szombat 12:00-24:00

February 22, 2014

Február utolsó hétvégéjére időzítve, február 22-én szombaton kivesszük a részünket a farsangi időszakból és zsongunk egy nagyot!

Az eseménynek déltől kezdődően a Fazekas Mihály Gimnázium (1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8.) ad helyet. Délben kezdődik a 2013. évet lezáró éves közgyűlés, majd a gimi tornatermében egészen 20 óráig lehetőségetek van gyakorolni. Részt vehettek az elmúlt időszak külföldi ösztöndíjasainak workshopjain, és az új év első kombat és volleyclub kupafordulóin!

Az estét a Fogasházban (1073 Budapest, Akácfa utca 51.) folytatjuk, ahol a jelmezversenyt követően az OpenStage keretein belül mutatják meg nekünk közösségünk tagjai a legújabb, legőrültebb, legjobb műsorszámaikat. Aki itt szeretné bemutatni tudományát, még jelentkezhet!

Részletes programot, pontos információkat a Facebook Eseményben találtok az alábbi linken:

https://www.facebook.com/events/644095692315141/

Csináljuk a cirkuszt! :)

Ösztöndíj előadás készítéséhez

January 15, 2014

Azoknak szól ez az ösztöndíj, aki egy számot, vagy előadást szeretnének összeállítani az idei év első felében. Ehhez ad szakmai támogatást a Magyar Zsonglőr Egyesület Circonnection elnevezésű nemzetközi hálózata.

A támogatás tulajdonképpen rendezői mentorálást jelent, ami az alkotófolyamat két pontját érinti: februárban a munka kezdetén az ötlet kidolgozását, majd az folyamat végső fázisában május elején a rendezői segítséget.

Ez 2x5 napos tréninget jelent Newcastle-ben, ahol az adott előadáson fogtok dolgozni, és melynek részvételi lehetőségét adjuk, valamint a kiutazás és a szállás biztosítását.

További információ a képzésről: www.circonnection.org oldalon  'show in a bag' elnevezésű képzés.

Jelentkezési határidő : 2014. január 15. motivációs levéllel és önéletrajzzal az info@zsonglor.hu címen. A motivációs levél tartalmazza a jelentkező szakmai előéletét, célját a képzéssel, hogy a kint szerzett tapasztalatokat, hogyan szeretné a magyar zsonglőrközösség és az egyesület tagjai javára fordítani, mi az alkotófolyamat, amelyhez a segítséget kéri.

Jelentkezhetnek 1-3 fős alkotóközösségek

Ösztöndíj felhívás 6 kiutazásra - januári képzések

December 16, 2013

Jelentkezni lehet a következő januári képzésekre:

A Circonnection street art hálózatunk következő képzésének témája: clown/gestual theatre, helyszíne : Spanyolország,Valencia január 20-25. között.

további infó: www.circonnection.org

Educircation social circus hálózatunk következő képzése a prágai pszichiátria intézetben folytatott gyakorlat lesz január 20-25 között.

további info:www.educircation.eu

ENCI hálózatunk első induló képzése: Creative Juggling január 25-29 között kerül megrendezésre, Spanyolországban Valenciában. Zsonglőrködés kreatív trükk-szám- eszközalkotási technikáit fogja taglalni. A workshop pontos ismertetőjét még várjuk, a jelentkezőket a későbbiekben fogjuk tájékoztatni.

Mindhárom képzésre vonatkozóan 2 fő résztvételét támogatja a Magyar Zsonglőr Egyesület az útiköltség, szállás és résztvételi díj fedezésével.

Jelentkezések határideje: 2013. december 16. 12.00

Jelentkezés módja: info@zsonglor.hu címre küldött motivációslevéllel, mely választ ad a következő kérdésekre:

-Zsonglőr-cirkuszszakmai referenciáid, eredményeid (CV, videó, linkek melléklésével)

- Mi a motivációd a képzésen való részvételre? MIt szeretnél elérni?

-  Magyar Zsonglőr Egyesületi kötődésed: Mit tettél a múltban a közösségért? Mit tervezel a jövőben? Hogyan forgatod vissza a kint szerzett tudásodat az Egyesület és tagjai javára?

Angol nyelvtudás elengedhetetlen - spanyollal kiváltható! Egyesületi tagság előny. A spanyol workshopok kapcsán színpadi előadói tapasztalat, saját műsorszám előnyt jelent.

Várjuk a jelentkezéseket!

Pályázati felhívás 10 ösztöndíjra az oktatói továbbképzési program keretében

November 24, 2013

A Leonardo da Vinci mobilitási program folytatódik!

A 3 helyszín:

  • 1. Kassel, 2014. április 28.- május 18.

  • 2. Berlin, 2014. január 20.- február 9. és 2014. április 22.- május 12.

  • 3. Luxemburg, 2014. január 13.- február 2. és 2014. március 10.- 30.

Az első kiutazás (Kasselba) már jelenleg zajlik, beszámolót tartanak az útról a kiutazók november 20.-án este 6kor az R33 szórakozóhelyen (az Inspirál zsonglőrklub helyszíne).

Ezúttal egyben írjuk ki az öt további kiutazást, tehát 10 ösztöndíjast választunk ki, időpontonként 2 embert! A legkorábbi kiutazási időpontra választjuk ki a leghamarabb a pályázókat, ezért aki arra jelentkezne, tegye meg minél előbb!!!

  • Az ösztöndíj fedezi a kiutazás, szállás, megélhetés és részvétel költségeit.

Ez a pályázat elsősorban az oktatással foglalkozó vagy ezen a területen komoly célokkal rendelkező zsonglőröknek szól.

A három helyszín a zsonglőroktatás különböző ágazataihoz kapcsolódóan lett kiválasztva, mindegyik más irányú tapasztalatot jelent a kiutazóknak.

Az ösztöndíj célja a külföldön megszerzett tudással, élményekkel gazdagodni, ugyanakkor fejleszteni az itthoni zsonglőr közösséget. Ennél fogva az egyesületi tagság és munka előny.

A kiutazás feladatokkal is jár: a kinti munkaprogramban való aktìv résztvétel mellett szükséges a

  • részvétel a felkészítésen,

  • a munkanapló pontos vezetése, az itthoni közösség és a projektvezető folyamatos tájékoztatása a kintlét során,

  • záróbeszámoló megírása,

  • a kint tanultak továbbadása workshopokon, beszámoló előadás tartása.

 

Jelentkezés határideje: november 24.

Jelentkezés módja: motivációs levéllel emailben a kollanyijulianna@gmail.com címen

motivációs levél tartalma (min.1 oldal):

  • melyik ösztöndíjra jelentkezel és miért éppen arra?

  • van preferált időpontod vagy tudsz rugalmas lenni?

  • saját eddigi tevékenységed, zsonglőr- és zsonglőroktatási tapasztalatod leírása (akár videóval alátámasztva, főleg, ha munkásságod a Egyesület számára kevéssé ismert)

  • milyen cirkuszi terület érdekel

  • nyelvtudásod (társalgási szintű angol v német nyelvtudás alapfeltétel)

  • kiutazásod célja, motivációja,

  • tervek arra, hogyan tudod tapasztalataidat itthon felhasználni

  • mit és hogyan tudsz a Magyar Zsonglőr Egyesületbe visszafordítani ebből?

 

Bármilyen kérdés esetén keressétek a projektvezetőt: kollanyijulianna@gmail.com

 

A három helyszín sajátosságai

A szociális cirkusz iránt érdeklődő, abban már esetlegesen tapasztalattal is bíró oktatóinknak ajánljuk a kasseli gyakorlatot. Az oktatással, a zsonglőrködés népszerűsítésével leginkább foglalkozó tagok számára szervezzük a luxemburgi utakat a Zaltimbanq iskolához, mivel itt tanulhatnak legtöbbet a zsonglőrködés terjesztéséről és a tanári gyakorlatokról.  A zsonglőrködéssel professzionális, előadói szinten foglalkozó oktatóinkat küldjük Berlinbe, a jól ismert Katakombenbe.

  1. 1. KASSEL

IDŐPONTJA: 2014. ÁPRILIS 28. –MÁJUS 18.

Szociális cirkuszi oktatói gyakorlatot biztosító   helyszín: a kasseli (Németország) ZirkuTopia.

A ZirkuTopia szervezete nagyjából 20 éve a szociális szektorban tevékenykedik, a zsonglőr- és cirkuszművészeteket szociális és pedagógiai célra alkalmazza. Gyerekeknek, kamaszoknak, kis számban felnőtteknek tart tanfolyamokat és szakköröket. Heti rendszerességgel kb. 150 gyerekkel foglalkoznak (9 csoport). A szervezet fő célja a szociálisan, fizikálisan és szellemileg hátrányos helyzetű gyerekek integrálása a közösségbe változatos rekreációs tevékenységek segítségével. A kasseli Jugend Centerben, illetve iskolákban dolgoznak.

A kiutazók részt vesznek a ZirkuTopia foglalkozásain, fokozatosan egyre aktívabban, majd végül saját maguk tartanak órát a gyerekeknek. Emellett választanak egy szociális cirkuszhoz kapcsolódó témát, amit kutatnak kintlétük során és a beszámolóban kifejtik kutatásuk eredményeit.

  1. 2. BERLIN

IDŐPONTJAI:

2014. JANUÁR 20. – FEBRUÁR 9.

2014. ÁPRILIS 22. – MÁJUS 12.

Cirkusszal professzionálisan foglalkozó oktatók számára gyakorlatot biztosító helyszín: a berlini (Németország) Katakomben.

Berlini partnerünk a professzionális cirkuszvilágot képviseli- Katakomben nevű gyakorlóhelyükön nemzetközileg elismert alkotók dolgoznak és tartanak magas szintű képzéseket. Ide azokat a zsonglőroktatókat küldenénk, akik maguk is igen magas technikai szinten állnak és céljuk kint szerzett tapasztalataikkal a magyar cirkuszvilág színvonalának emelése.

Itt olyan kurzuson vesznek részt, ahol technikai és oktatói képességeiket, tudásukat is fejleszthetik.

Berlin a cirkuszvilág lüktető központja, ezért ezt az utat azoknak a zsonglőröknek ajánljuk, akik cirkuszi képességeik mellett a zsonglőr-világ közösségi oldalát is szeretnék megismerni, társasági lények és (minél magasabb szinten) kommunikatívak idegen nyelven.

 

  1. 3. LUXEMBURG

IDŐPONTJAI:

2014. JANUÁR 20. – FEBRUÁR 9.

2014. ÁPRILIS 22. – MÁJUS 12.

A cirkuszt széles körben népszerűsítő oktatók számára gyakorlatot biztosító helyszín: a luxemburgi Zaltimbanq’ cirkusziskola.

Luxemburgban lévő partnerünk egy olyan cirkusziskola, amely számára nem elsődleges a profik nevelése, céljuk inkább a diákok fejlesztése, koordinációjuk javítása a cirkusz eszközeivel. Ide azok a tanáraink utazhatnak, akik minél szélesebb körben, akár az iskolán kívüli nevelésben, ill. a rekreációs tevékenységek között szeretnék meghonosítani, népszerűsíteni a zsonglőrködést.

A kiutazók részt vesznek az órákon, később maguk is órákat tartanak és a tanárokkal tapasztalatot cserélnek.

Ösztöndíj felhívás : részvétel Faltánc képzésen ! Alicante, 2013. november 17-25

October 06, 2013

Következő nagyon izgalmas pályázati felhívásunkra október 6-ig lehet jelentkezéseket küldeni. A pályázat tárgya részvétel a CIRCONNECTION hálózat következő képzésén Alicante-ban Spanyolországban.

A képzés részletei megtekinthetőek: www.circonnection.org oldalon http://www.circonnection.org/?portfolios=wall-running-vertical-dance

A Magyar Zsonglőr Egyesület ösztöndíja lehetővé teszi a képzésen való részvételt, fedezi az utazás költségeit, és nagyban hozzájárul a megélhetés költségeihez.

Az ösztöndíjra bárki pályázhat korhatár nélkül, alapszintű légi akrobatika tudás előny a szükséges erőnlét pedig elengedhetetlen feltétel! Angol vagy spanyol társalgási szintű nyelvismeret kötelező a képzés jellegéből adódóan. Egyesületi tagság és a korábban, vagy a jövőben az Egyesületért végzett munka előny.

Jelentkezés módja: info@zsonglor.hu e-mail címre küldött pályázati anyag, amely információt ad a pályázó szakmai előéletéről, céljairól, fizikai felkészültségéről, hogy a workshopon szerzett tapasztalatokat, hogyan tudja és fogja a jövőben hasznosítani és miben tudja a Magyar Zsonglőr Egyesület közösségét segíteni.

Előre láthatóan 3 fő utazását támogatjuk, de ez még a jelentkezések tükrében változhat.

Projektvezető: Gallyas Veronika

Kasseli szociális cirkusz pályázat

September 27, 2013

Újabb pályázati felhívás a Magyar Zsonglőr Egyesülettől!

Ezúttal korhatár nélküli, nem csak fiataloknak!

A Leonardo da Vinci mobilitási programja támogatásával összesen 12 fő 3 hetes kiutazását szervezzük meg

  • 3 fogadó partnerhez. (6 időpontban 2-2 fő utazik.)

  • Az ösztöndíj fedezi a kiutazás, szállás, megélhetés és részvétel költségeit.

Ez a pályázat elsősorban az oktatással foglalkozó vagy ezen a területen komoly célokkal rendelkező zsonglőröknek szól.

A három helyszín a zsonglőroktatás különböző ágazataihoz kapcsolódóan lett kiválasztva, mindegyik más irányú tapasztalatot jelent a kiutazóknak.

A szociális cirkusz iránt érdeklődő, abban már esetlegesen tapasztalattal is bíró oktatóinknak ajánljuk a kasseli gyakorlatot. Az oktatással, a zsonglőrködés népszerűsítésével leginkább foglalkozó tagok számára szervezzük a luxemburgi utakat a Zaltimbanq iskolához, mivel itt tanulhatnak legtöbbet a zsonglőrködés terjesztéséről és a tanári gyakorlatokról.  A zsonglőrködéssel professzionális, előadói szinten foglalkozó oktatóinkat küldjük Berlinbe, a jól ismert Katakombenbe.

Az ösztöndíj célja a külföldön megszerzett tudással, élményekkel gazdagodni, ugyanakkor fejleszteni az itthoni zsonglőr közösséget.

A kiutazás feladatokkal is jár: a kinti munkaprogramban való aktìv résztvétel mellett szükséges a

  • részvétel a felkészítésen,

  • a munkanapló pontos vezetése, az itthoni közösség és a projektvezető folyamatos tájékoztatása a kintlét során,

  • záróbeszámoló megírása,

  • a kint tanultak továbbadása workshopokon.

 

Az ösztöndíj aktuális útjairól folyamatosan tájékoztatunk, jelen kiírás kapcsán az ELSŐ KIUTAZÁSRA LEHET JELENTKEZNI. Erre az útra két főt fogunk kiválasztani.

IDŐPONTJA: OKTÓBER 27. –NOVEMBER 17.

  1. 1. Szociális cirkuszi oktatói gyakorlatot biztosító helyszín: a kasseli (Németország) ZirkuTopia.

A ZirkuTopia szervezete nagyjából 20 éve a szociális szektorban tevékenykedik, a zsonglőr- és cirkuszművészeteket szociális és pedagógiai célra alkalmazza. Gyerekeknek, kamaszoknak, kis számban felnőtteknek tart tanfolyamokat és szakköröket. Heti rendszerességgel kb. 150 gyerekkel foglalkoznak (9 csoport). A szervezet fő célja a szociálisan, fizikálisan és szellemileg hátrányos helyzetű gyerekek integrálása a közösségbe változatos rekreációs tevékenységek segítségével. A kasseli Jugend Centerben, illetve iskolákban dolgoznak.

Már korábban is utazhattunk Leonardo ösztöndíjjal erre a helyszínre- az akkori résztvevők szerint elhivatott, tapasztalt és emberileg nagyon értékes csapat alkotja a ZirkuTopiát. Rendszeresen érkeznek hozzájuk belföldi és külföldi fiatal önkéntesek, így a társaság színes, nyitott és befogadó, tevékenységük pedig behálózza az egész várost, mindenki ismeri őket.

A kiutazók részt vesznek a ZirkuTopia foglalkozásain, fokozatosan egyre aktívabban, majd végül saját maguk tartanak órát a gyerekeknek. Emellett választanak egy szociális cirkuszhoz kapcsolódó témát, amit kutatnak kintlétük során és a beszámolóban kifejtik kutatásuk eredményeit.

Jelentkezés határideje: szeptember 27.

Jelentkezés módja: motivációs levéllel emailben a kollanyijulianna@gmail.com címen

motivációs levél tartalma (min.1 oldal):

  • saját eddigi tevékenységed, zsonglőr- és zsonglőroktatási tapasztalatod leírása (akár videóval alátámasztva)

  • nyelvtudásod (alapfokú, társalgási szintű angol v német nyelvtudás alapfeltétel)

  • kiutazásod célja, motivációja,

tervek a tapasztalatok itthoni felhasználására.

Ösztöndíj szociális cirkuszi képzésen való részvételre- Bristol október 27-november 2

September 15, 2013

A következő képzése az Educircation projekt sorozatának Bristolban kerül megrendezésre. A Magyar Zsonglőr Egyesület 2 fő kiutazását támogatja az utazás és szállás költségek fedezésére adott ösztöndíjjal.

A képzésre azok jelentkezzenek, aki az egyesület Szociális cirkuszi akciócsoportjában kívánnak szerepet vállalni a jövőben (vagy már tagjai a csoportnak), illetve, akiket a szociális munka érdekel, ezen a területen rendelkeznek tapasztalattal.

A program időpontja: október 28- november 1. A kiutazás időpontja október 27-november 2. A program minden napján egész napos képzésre és gyakorlati szociális munkára kerül sor, melynek célcsoportja a bristoli etnikai kisebbséghez tartozó gyermekek.

Jelentkezni lehet szeptember 15-ig önéletrajz és motivációs levél elküldésével az info@zsonglor.hu címre. A motivációs levél mindenképpen tartalmazzon információt a jelentkező

- cirkuszi tudásáról/készségeiről (nem gond, ha alapszintűek)

- nyelvismeretről (társalgási szintű angol nyelvtudás előnyt jelent),

- miért szeretne részt venni a programban? hogyan fogja a jövőben a kint szerzett tudást hasznosítani saját és a közösség számára?

1 / 11

Please reload

bottom of page