top of page

 rólunk 

történetünk

Szervezetünk, a Magyar Zsonglőr Egyesület 2000-ben alakult Budapesten, azzal a céllal, hogy pótoljuk a szabadidős hobby zsonglőrködés hiányát, összehozzuk a zsonglőröket és ezáltal terjesszük a zsonglőrködést Magyarországon.

Az Egyesület 1999-ben tartotta első alakuló ülését a kezdő elnökség : Antal Márta (elnök-helyettes), Gallyas Veronika (titkár) és Csongrádi Csaba (elnök) kezdeményezésére. 

Alaptevékenységeink

Honlapot és közösségi oldalt tartunk fent, hogy segítsük az információáramlást a zsonglőrködés és cirkusz témájában.

Létrehoztunk egy zsonglőrjátékokat tartalmazó eszközparkot, amely 40-50 fő egyidejű szórakoztatását, közös játékát teszi lehetővé. Az eszközpark a tagok számára elérhető és kölcsönözhető eseti játszóházak működtetéséhez.

Közösségi eseményeket: hetenkénti klubnapokat, többnapos országos zsonglőrtalálkozókat s egyéb eseményket, pl. nyitott színpadot, zsonglőrfarsangot, zsonglőrkarácsonyt szervezünk. 

Értékrendünk

Legfontosabb küldetésünk a közösségi értékek fentartása és a zsonglőrködés szellemének gondozása, a játék örömének terjesztése. Számos program és lehetőség ezért a nem-regisztrált tagok számára is nyitott.

Szociális cirkuszi tevékenységet is folytatunk, kutatjuk és próbálgatjuk a módszereit. Ennek érdekében hazai intézményekkel és nemzetközi partnerszervezetekkel működünk együtt. Több alkalommal bemutatókat és csoportos foglalkozásokat tartottunk készségfejlesztő és csoportterápiás céllal menhelyen, gyermekotthonban, testi és értelmi fogyatékosok számára.

Az oktatás területén is jeleskedünk: az évek során számos egynapos játszóházat illetve többalkalmas tanfolyamot vezettek le oktatóink. 2003-2007 között az Egyesület delegálta a zsonglőrtanárokat az Alternatív Cirkusziskola számára.

Nemzetközi kapcsolatok és találkozók

Mint intézmény, hangsúlyt helyezünk a határainkon túli kapcsolatok építésére és a meglévő barátságok mélyítésére. Kapcsolatot tartunk az Európai Zsonglőr Szövetséggel.

Számos nemzetközi projektet bonyolítottunk le az évek során : résztvevőként utaztunk külföldre és Magyarországon láttunk vendégül Európa és világ különböző tájáról érkező zsonglőröket.

Több Nemzetközi Zsonglőr Találkozóra került sor Magyarországon – szerencsére nem kizárólag az Egyesület szervezésében – emellett egyre több magyar zsonglőr bukkan fel a külföldi zsonglőr-összejöveteleken, convention-ökön is, melyekről hírt adunk.

Zsonglőr és cirkuszesemények, workshopok

Külföldi és magyar trénerek közreműkésével workshopokat, önképző foglalkozásokat szervezünk. Nyitottak vagyunk minden olyan esemény és rendezvény felé, ahol bemutathatjuk a játékokat.

Tájékozódunk és hírt adunk zsonglőreseményekről, hogy tagjaink illetve a magyar zsonglőrök részt vehessenek azokon.

 

Vállaljuk táborok vagy tanfolyamok szervezését, illetve kiegészítő sport- szórakozásként szívesen bekapcsolódunk iskolai- vagy más táborok programjába. Az ilyen foglalkozások célja agyakorlás, közös tanulás, bármely ügyességi vagy zsonglőr játékkal.

 

Minden alkalmat kihasználunk, hogy megmozgassuk az embereket és bevonjuk őket a játékba!

A Magyar Zsonglőr Egyesület az Erasmus+ oktatási pályázatok keretében kapott támogatásai által a 2017 évi LXXVI. törvény értelmében külföldről támogatott szervezetnek minősül.

  • Facebook Social Icon
  • YouTube Social  Icon

Szakmai

beszámoló

2017

Szakmai

beszámoló

2016

15 éves

kiadványunk

csapatunk

Sokan  vagyunk, a többiek még fotóznak, hamarosan töltjük a képeket! 

tagság
 

Az Egyesület regisztrált tagjává válik az, aki az éves tagsági díjat befizeti.

 

Miért legyél tag?

Elsősorban azért, hogy támogasd az Egyesület létezését, a www.zsonglor.hu oldal fenntartását, az éves találkozó és egyéb események létrejöttét, az eszközpark bővítését és fenntartását.

 

Másrészt előnyökkel is jár részedre:

 

  • ingyenes részvétel a zsonglőrklubban

  • kedvezményes belépő a Zsonglőrtalálkozóra és más eseményekre

  • ingyen kölcsönözheted az eszközparkot és használhatod játszóházak lebonyolításához

  • nemzetközi utazásokon, projekteken vehetsz részt

  • a tagok előnyt élveznek a nem tagokkal szemben az Egyesület kínálta lehetőségekben való részesüléskor

  • megvalósíthatod ötleteidet az Egyesület intézményes hátterének segítségével.

  • 20% kedvezményre vagy jogosult a reflexshop.hu-nál

 

Éves tagsági díj : 5000 Ft - a naptári év végéig érvényes, következő januárban kell megújítani

Regisztráció és a tagság érvényesítésének módja:

  1. A regisztrációhoz szükséges a jelentkezési lap kitöltése,
    amely ITT letölthető.

  2. Kérjük e-mailen juttasd el az info@zsonglor.hu e-mail címre.

  3. Fizesd be a tagsági díjat, melynek több módja van:

a) banki átutalással az Egyesület számlájára

számla tulajdonosa: Magyar Zsonglőr Egyesület

számlaszám: 16200010-00119809

bank neve: Magnet Közösségi Bank

b) rózsaszín csekken feladva az Egyesület Karolina úti székhelyére – előzetes egyeztetés és a jelentkezési lap kitöltése után (drága megoldás, a költségek a befizetőt terhelik)

c) személyesen rendezvényeinken, vagy az Inspirál Cirkuszközpontban a jelentkezési lap kitöltése után.

 

Minden új tagot sok szeretettel várunk !

segítenél?


Nyitottság és intézményes keretek

Az Egyesület nyitott a zsonglőrködéssel és ügyességi játékokkal kapcsolatos ötletek megvalósítására. Ezeket bátran oszd meg velünk!

Ötleteid megvalósítását levezényelheted az Egyesület keretei közt, megfelelő felelősségvállalás és előkészítés mellett. Hiszünk benne, hogy csodák vannak, de kitartó munka is szükséges a megvalósításukhoz!

 

 

Önkéntesség

Önkénteseket elsősorban játszóházak lebonyolításához és méginkább szociális jellegű akciókba szeretnénk bevonni: ilyen akció lehet nevelőotthon vagy fogyatékosokkal foglalkozó intézmények látogatása.

Jelentkezz, ha van kedved önkéntes munkát végezni : info@zsonglor.hu

tagság &

önkéntesség

történetünk
tagság
csapatunk

zsonglőrklub

a zsonglőrklubról

 

  • A klub célja nem csak az intenzív gyakorlás és az új elemek gyakorlása, hanem hogy az egymás közötti kapcsolatok erősítésének színhelye is legyen.

  • A klub keretében mindenki számára elérhető eszközparkot biztosítunk, amelyet folyamatosan bővítünk, fejlesztünk. Ilyen klubot csupán lelkesedésből tíz éve működtetünk (eleinte még nem az Egyesület keretében). Nyáron szabadtéren, októbertől márciusig tornateremben.

  • Cél itt is, hogy aktív és kellemes kikapcsolódást nyújtsunk a jelentkezőknek.
     

Közösségformáló szerepe miatt fontosnak tartjuk, hogy a sportolási lehetőségen túl valódi klub hangulatot teremtsünk és a résztvevők közvetlen kapcsolatot tartsanak fent.
 

  • Klub keretében szeretnénk megvalósítani azt az elképzelésünket is, miszerint "kallódó" gyerekeknek hasznos időtöltést biztosítunk. Azokra gondolunk, akik évközben délután a tanítás után szeretnék levezetni energiájukat, és akik a nyári szünetben, iskola hiányában, rengeteg szabadidővel rendelkeznek, szüleik azonban nem tudnak velük ennyi időt együtt tölteni.

  • Korosztályonként kisebb-nagyobb gyerekeket, fiatalokat szeretnénk bevonni.

 

Ha valahol van egy kis csapat, akik rendszeresen összejárnak és zsonglőrködnek, és esetleg még fogadnak másokat is, hogy közösen alkossanak vagy tanuljanak, akkor írjatok nekünk, hogy itt ti is megjelenhessetek.

zsonglőrklub

zsonglőrtérkép

Ha szeretnétek felkerülni a zsonglőr térképre akkor küldjetek egy email az info@zsonglor.hu címre.

 

A következő adatokkal:

  • egy kép magadról, ha szeretnéd, hogy megjelenjen
    ( 250x300px-es méretben kerül fel a térképre, szóval érdemes már erre a méretre vágni és méretezni )

  • név

  • becenév ( ha van )

  • cím

  • email

  • Milyen játékokkal játszol?

  • Tartozol-e valamilyen klubhoz?

        Ha igen, és ha van a klubnak valamilyen elérhetősége, akkor azt is szívesen látjuk, sőt külön ki is rakjuk!

  • Ha esetleg valamilyen portfóliód van, ahol van rólad kép, videó, bármi, akkor annak a linkjét is leírhatod.

  • Hozzájárulsz-e, hogy jövőben esetleg hírleveleket kapj, szigorúan zsonglőr témában. Tehát információ találkozókról, érdekes előadásokról, de semmiképpen nem reklám vagy spam! Csakis hasznos infó!


Természetesen a fenti adatokat nem kötelező megadni, de minél több van, annál egyszerűbb lesz.

zsonglőrtérkép

INspirál Cirkuszközpont

Az INspirál Cirkuszközpont egy nyitott közösségi tér kreatív mozgást keresők számára.

Helyet ad a zsonglőrködés és más cirkuszi ágak, a kapcsolódó társművészeti ágak gyakorlására, tanulására, alkotómunkára. Egy hely amatőröknek és profiknak egyaránt, ha komolyan szeretnél edzeni és tanulni, vagy ha csak heti 1-2 órában hobbiként szeretnél mozogni és izgalmas óráknak járni.

Oktató-, alkotó- és előadótér egy helyen:
- nyitott, mert szívesen várjuk az új ötleteket, programokat
- közösségi, mert lehet csatlakozni, mind a helyszín szervezéséhez, mind az ott zajló munkához.


Az Inspirál Cirkuszközpont kialakítását és fenntartását a Magyar Zsonglőr Egyesület közössége biztosítja, jellemzően önkéntes munkával.

310 négyzetméteres területen 3 teremben 2016. április 1-től valósíthatjuk meg álmainkat. Ki-ki a sajátját:
Napközbeni időszakban társulati próbákra lehet termet foglalni. (reggel 8-délután 4 között)
Délutáni időszakban számtalan óra keretében lehet cirkusztechnikát vagy más kapcsolódó mozgás-vagy társművészetet gyakorolni.
Folyamatosan biztosítunk teret az egyéni gyakorlásra/edzésre is.

Az INspirálban jöhetsz egy-egy órára vagy napra, de lehetsz bérletes tagunk is, így minden nap gyakorolhatsz!

 

Nyitvatartás:

Hétfő-Péntek : 10.00-20.30
Szombat : 10.00-18.00

Vasárnap: ZÁRVA

A bérletes törzstagjaink számára 8-22 óra között, vagy akár éjszaka is biztosított a terem.

Kapcsolat:

Cím: 1117 Budapest, Sopron út 19.
E-mail: info@zsonglor.hu

Recepció:
H-P 14.30-20.30

Telefon: 20/440 35 37

Like-old Facebook oldalunkat az aktuális információkért!

  • Facebook Social Icon
  • Instagram - White Circle
  • LinkedIn Social Icon
INspirál

támogatóink

MOL

Gyermekgyógyító Program

Nemzeti

Kulturális

Alap

ERASMUS +

Norvég

Alap

Nemzeti

Együttműködési

Alap

Pesterzsébeti cirkuszcsoportunkat a MOL Gyermekgyógyító Program támogatja. 

Köszönjük az NKA támogatását, melyet a hazai szociális cirkuszi módszertani munka fejlesztéséhez használtunk fel!

A Social Educircation projekt és az oktatói szakképzési programunk (Luxemburg, Berlin, Kassel) az Erasmus+ program keretében valósulnak meg. Köszöntjük a támogatást!

Szociális cirkuszi munkánkat a Norvég Alap támogatja. Köszönjük a támogatást!

Köszönjük a Nemzeti Együttműködési Alapnak a  támogatást!

támogatók

partnereink

partnereink

Magyar Légtornász Egyesület

Dinamikus szenzoros integrációs terápiaDSZIT® Műhely

Artemisszió Alapítvány

Heim Pál Gyermekkórház

Kontúr Közhasznú Egyesület

Menedék Migránsokat Segítő Egyesület

Valencian Circus Association

The Invisible Circus

Please reload

bottom of page