top of page

oktatási projektek

Circoncept 2019

A Circoncept projekt célja, hogy a négy nemzetközileg elismert és példaértékű oktatási munkával rendelkező cirkuszi szervezet munkájának megismerésével és képzésein való részvétellel a Magyar Zsonglőr Egyesület PEDAGÓGIAI SZEMLÉLETÉT FEJLESSZE. Ezt a jelenlegi és leendő oktatóinak, menedzsment tagjainak PEDAGÓGIAI KOMPETENCIÁINAK FEJLESZTÉSÉVEL, egy OKTATÓI PLATFORM létrehozásával teszi, a rendszeresen ülésező PEDAGÓGIAI MUNKACSOPORT LÉTREHOZÁSÁVAL biztosítja az Egyesület pedagógiai munkájának folyamatos jövőbeni fejlődését. Célunk továbbá az OKTATÓI BÁZIS BŐVÍTÉSE, valamint a CIRKUSZI DISZCIPLÍNÁK HASZNÁLATÁNAK ÉS OKTATÁSÁNAK MAGASABB SZINTRE EMELÉSE, MUNKAMÓDSZEREINEK BŐVÍTÉSE, s mindezekkel párhuzamosan a MENEDZSMENT FEJLESZTÉSE, hogy lépést tudjon tartani és megfelelő szervezeti hátteret biztosítani az újításoknak. Ezen kívül ÚJ SZERVEZETI PROFILOK FELTÉRKÉPEZÉSE és BEVEZETÉSE is a céljaink között szerepel, valamint az eddigiekhez kapcsolódó ÚJ ISMERETEK, GYAKORLATOK SZERZÉSE például a SZOCIÁLIS CIRKUSZ terén. A nemzetközi szervezetekkel való közös munka megalapozza a NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINK ÉPÍTÉSÉT, Egyesületünk EURÓPAI HÁLÓZATOKBA VALÓ BEÉPÜLÉSÉNEK mélyítését, új KÖZÖS PROJEKTEK LÉTREJÖTTÉT.

NEMZETKÖZI PARTNEREINK kiváló európai cirkusziskolák. A KATAPULT berlini központú egyesület, melynek fő profilja KÜLÖNLEGES CIRKUSZI WORKSHOPOK SZERVEZÉSE a világ minden tájáról érkező oktatókkal, de kiemelkedik társcirkuszuk SZOCIÁLIS CIRKUSZI MUNKÁJA is, amelyet megismernek majd a job shadowing tevékenységre érkező kiutazóink. A CIRQUEON cseh cirkusz hozzánk hasonló, széles skálán mozgó tevékenységet végez, de nálunk néhány évvel TÖBB TAPASZTALATTAL RENDELKEZIK, így náluk a MINDENNAPOS MŰKÖDÉS megfigyeléséből, SZERVEZETI FELÉPÍTÉSÜK tanulmányozásából és PEDAGÓGIAI HOZZÁÁLLÁSÁNAK megismeréséből rengeteget profitálunk. A VERTIGO Egyesületnél leginkább az ADMINISZTRATÍV HÁTTÉR az, amely példaértékű számunkra, megismerjük, hogy lehet jól működő AKKREDITÁCÓS RENDSZERT KIALAKÍTANI és SIKERREL MŰKÖDTETNI.

A GIOCOLERIE&DINTORNI szervezetnél megismerkedünk egy JÓL FELÉPÍTETT SZERVEZETI HÁLÓ MŰKÖDÉSÉVEL, megismerjük, a cirkuszi diszciplínák KOR és MOTIVÁCIÓ SZERINTI SPECIFIKUS OKTATÁSI JELLEGZETESSÉGEIT, betekintést nyerünk a Római EGYETEMMEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSÜKBE, megismerjük SZOCIÁLIS CIRKUSZI MUNKÁSSÁGUKAT is. 21 résztvevőből jelenlegi és leendő OKTATÓINK közül 12-t EGYHETES KÜLFÖLDI KÉPZÉSRE küldünk ki OKTATÓINK és MENEDZSMENTÜNK tagjai közül pedig 9-et HÁROM HETES JOB SHADOWING tevékenységre

A projektet 2019 SZEPTEMBERE és 2021 SZEPTEMBERE között tervezzük megvalósítani, amelynek része a RÉSZTVEVŐK FELKÉSZÍTÉSE több fázisú folyamat során a PROJEKTMENEDZSER, a HAZAI MENTOR és a NYELVTANÁR által: Projektindító találkozó,szakmai felkészítés, nyelvi felkészítés, kulturális felkészítés, praktikus felkészítés. A NYOMON KÖVETÉS folyamatosan zajlik a pályázati időszak alatt a HAZAI MENTOROK, a HELYI MENTOROK, a PROJEKTMENEDZSER és a PEDAGÓGIAI MUNKACSOPORT által,

melyhez segítséget nyújt a kiutazások után a résztvevők írásos beszámolója, valamint az általuk kitöltött elégedettségi kérdőív. A projekt EREDMÉNYESSÉGÉT személyes beszélgetéssel, kérdőívvel mérjük fel, valamint mérhető lesz a résztvevők által tartott workshopon, a projekt záróbeszámolóján, valamint a pedagógiai munkacsoportban folyó közös munka során is.

A projekt HATÁSÁRA magabiztos, motivált, kreatív oktatók és menedzsment fogja biztosítani a hozzánk járókat a vonzóbb foglalkozásokról, hosszú távra elköteleződő oktatókat és tanulókat nyerünk, újabb érdeklődőket a cirkuszművészet és szociális cirkusz iránt, valamint a pedagógiai munkacsoport és vezető pozíció létrejöttét. Munkatársaink összkompetenciája nőni fog, ezzel nő munkaerőpiaci értékük is, valamint a nyelvtudásuk is fejlődik. Az általunk képviselt tudás szélesebb körben lesz elérhető, mind Cirkuszközpontunkban, mind új vidéki helyszíneken. Eseményeink nemzetközibbek lesznek új kapcsolatainknak hála, valamint mi is nemzetközibbé tesszük a külföldi szervezetek munkáját, ahol a tapasztalatcserék során, ők is szert tesznek új tudásra.

CIRCOLLABORATIVE TOOLS 2016-2019

weboldal:  https://circollaborativetools.wordpress.com/

Egy fontos és aktuális kihívásra ad választ ez a nemzetközi együttműködés, melyben Európa cirkuszközpontjai és fesztiváljai működnek együtt:

IT eszközök, programok, applikációk használata a cirkuszi szakmai munkában.

A 9 partnerszervezet három – a cirkusz mindennapjaiban jelentős – területen vizsgálja ezeket az eszközöket és szükségleteink szerint integráljuk őket a napi munkánkba.

Három meghatározó területe a szakmai munkának, melyeken a kísérletezések folynak:

  • művészi alkotófolyamatok, ’residency’ programok során használható digitális eszközök

  • cirkuszi intézmények, gyakorló terek működésében használható digitális eszközök

  • projekt-menedzsment munkát segítő digitális eszközök

A három éves projekt 2016-2019 között zajlik és számos nemzetközi találkozón dolgoznak együtt a partnerek és az általuk bevont művészek, társulatok, munkatársak, szakmai együttműködők.

Több mint száz utazás során: intézményi látogatásra, esettanulmányra, közös alkotófolyamatra és művészi kutatómunkára, partnertalálkozókra és közösségi eseményekre kerül sor.

A Magyar Zsonglőr Egyesület különleges szerepe a projektben, a 2018. májusában sorra kerülő European Circus weekend megszervezése, ahol a magyar közönség többféle formában is találkozhat az aktuális európai új cirkuszi trenddel előadások, szakmai beszélgetések és flashmobok formájában, miközben a szociális média és a real time media eszközökkel kísérleteznek. 

Az egyéni művészek mellett a SimorÁg társulat és Tűzmadarak együttműködésében megvalósuló ’Flock project’ előadást támogatja a Magyar Zsonglőr Egyesület, így a társulat ezen újonnan készülő alkotása külföldi 2 hetes rezidencia programon vesz részt. Így több, mint 2 millió forintos támogatást nyerve a alkotófolyamat számára.

Partnerek:

La Grainerie [France]
La Central del Circ [Spain]
Cirqueon [Czech Republic]
Festival Circolo [Netherlands]
Ideagorà [Italy]
Espace Catastrophe [Belgium]
The Arts Printing House [Lithuania]
Ekito [France]
The Hungarian Juggling Association-MZE [Hungary]

CIRCE hálózat – Cooperative for Information and Research on Circus Education

weboldal: www.educircation.eu

Cirkuszoktatók szakmai gyakorlatát és fejlődését célozza a 7 ország együttműködése. A cirkuszi oktatók közül kifejezetten bevonásra kerülnek:

  • szociális cirkuszi oktatók

  • szabadidős cirkuszi oktatók

  • egészségügyi, szociális és jóléti területen dolgozók, terapeuták, akik a cirkuszi eszközöket integrálnak munkájukba

  • fiatal, pályakezdő oktatók

  • kiöregedő előadóművészek, akik oktatói pályára módosítanának

A 2017-2019 években megvalósuló együttműködés során 7 intenzív workshopra kerül sor – egy-egy partnernél - különböző cirkuszi diszciplinákra koncentrálva, emellett menedzsement munkát célzó képzéseket szervezünk és kiscsoportos szakmai tréningekre is sor kerül. Összesen 96 mobilitást bonyolítunk a két év során.

Az képzések részvételi lehetőségét pályázatban hirdeti meg a Magyar Zsonglőr Egyesület és partnerei, így széles körben elérhetővé válik a 7 országban.

A képzések során az egyes diszciplinák technikai képzése mellett, elméleti konzultációra is sor kerül, melyek kifejezetten az egyes célcsoporttal alkalmazható oktatási módszereket célozzák. 

információ a képzésekről és a hálózat partnereiről:www.educircation.eu

Együttműködő partnerek:

Cirkus in Beweging – Belgium

Associacio Valenciana de Circ – Spanyolország

Kids in Action – Görögország

Cirqueon – Csehország

Invisible Circus – Anglia

Cabuwazi – Németország

Educircation – Teaching in circus – Grundtving tanulási kapcsolatok projekt

web: www.educircation.eu
 

5 ország tanulási kapcsolata áll a projekt központjában. A két év során minden partner egy alkalommal szervez egy 5-7 napos workshopot, amelyen a partnerek által delegált résztvevők (12-14 fő) dolgozik együtt különböző témában: színház és cirkusz, szociális cirkusz, cirkusziskola indítása, akrobatika oktatása, légiakrobatika oktatása és biztonsági intézkedései, zsonglőroktatás.

Pedagojuggling – Grundtvig tanulási kapcsolatok

weboldal: www.pedagojuggling.org

A két éves projekt 2008-2010 között zajlott. Célja a zsonglőroktatás terén szerzett tapasztalataink megosztása, és ezáltal az egymástól való tanulás volt. A három partner kiutazói – Cirkulum (Berlin), Associació Valenciana Circ, MZSE – nemzetközi zsonglőrtalálkozókon, ’Convention’-ök alkalmával találkozott.

A partnerekkel létrehoztunk egy cikkgyűjteményt, ami egy informális módszertani gyűjtemény. Kisfilm készült a projekt népszerűsítésére, emellett a Kaskade nemzetközi újságban hírdettük.

A projektet a Tempus alapítvány dicséretével zártuk le.

projektvezetők: Lőrincz Orsolya, Gallyas Veronika

Korábbi projektek

Cirkuszi oktatók szakképzése - Erasmus+ 2017-2018

Projektösszefoglaló

 

A projekt során a cirkuszvilág KÉT OKTATÁSI IRÁNYVONALÁBAN adtunk továbbfejlődési és kapcsolati lehetőségeket a magyar zsonglőrtársadalom számára

• HOBBI

• SZOCIÁLIS

Ezek közül kiemelt jelentőségű a hobbioktatás, azaz a SZABADIDŐS CIRKUSZI ágazat fejlesztése.

 

 

BERLINI partnerünk betekintést tud adni a cirkuszművészet minden ágába, KATAKOMBEN nevű gyakorlóhelyükön nemzetközileg elismert alkotók dolgoznak és tartanak magas szintű képzéseket, kapcsolatban állnak ugyanakkor a városban lévő többi gyakorló- és oktatóhellyel is (KATAPULT, CABUWAZI, stb.). Ide azokat a zsonglőroktatókat küldtük, akik a szakszerű, megalapozott oktatásban és oktatásszervezésben szeretnének fejlődni, illetve a szakma szociális oldalára kíváncsiak.

LUXEMBURGBAN lévő partnerünk egy olyan cirkusziskola, amely számára nem elsődleges a profik nevelése, céljuk inkább a diákok fejlesztése, koordinációjuk javítása a cirkusz eszközeivel. Ide azok a tanáraink utaztak, akik a REKREÁCIÓS TEVÉKENYSÉGEK között szeretnék meghonosítani, népszerűsíteni a zsonglőrködést.

 

Összesen

• 2 TURNUSBAN küldünk 2 EMBERT 3 HÉTRE LUXEMBURGBA

• 1 TURNUSBAN 2 EMBERT 1 HÉTRE BERLINBE, lehetőség szerint a nemek egyensúlyára is figyelve (összesen 6 KIUTAZÓ az egy év alatt).

 

A pontos időpontok: .

2018.01.08.-28. Luxemburg

2018.02.26.-03.04. Berlin

2018.03.05.-25. Luxemburg

 

A HONLAPON és CIRKUSZI HELYSZÍNEINKEN hirdettük a pályázati lehetőséget. A kiutazókat belső pályázat útján választotta ki az elnökség. Figyelembe vettük a motivációt, a technikai tudást, a pedagógiai gyakorlatot és kompetenciát, a megbízhatóságot, a nyelvtudást és az egyesületi aktivitást. A kiutazás előtt alapos nyelvi, szakmai és kulturális felkészítést tartottunk.

 

Kintlétük alatt a 3 hetes kiutazások résztvevői MUNKANAPLÓT vezettek, az egy hetes utak kedvezményezettjei INTERJÚT készítettek kinti kollegáikkal. Hazatértük után a hosszabb utak résztvevői SZAKMAI CIKKET készítettek, melyet a www.zsonglor.hu oldalon tettünk elérhetővé, BESZÁMOLÓT/VIDEÓVETÍTÉST és NYITOTT WORKSHOPOT tartottak a tagoknak. A kiutazások értékelésére KÉRDŐÍVET töltettünk ki a hazaérkezőkkel.

A SZAKMAI CIKKEK és MUNKANAPLÓK a honlapon a tevékenységek/oktatás oldal alján a cikkek/tanulmányok fülnél szerepelnek, a kérdőíveket megpróbálom a beszámolóhoz csatolni.

 

Célunk a magyar zsonglőröket bekapcsolni az európai vérkeringésbe, ami a megfelelő anyagi háttér és magabiztos nyelvtudás gyakori hiánya miatt gyakran csak pályázatokon keresztül tud megtörténni. A kiutazás eredményeképp azonban SZAKMAI, TECHNIKAI és PEDAGÓGIAI tudásuk mélyült, NYELVI és SZOCIÁLIS kompetenciáik fejlődtek, ez megkönnyíti a MUNKAERŐPIACON való ÉRVÉNYESÜLÉSÜKET. A kedvezményezettek oktatási gyakorlatukon kívül zsonglőrtatlálkozókon, szakmai konferenciákon felkért előadók és workshoptartók voltak, terjesztették kint szerzett tapasztalataikat, így a kollégákhoz is eljutott a hasznos tudás.

Ugyanakkor az MZSE OKTATÁSI MUNKACSOPORTJÁNAK felkészültségét, ÖSSZKOMPETENCIÁJÁT is JAVÍTOTTA a mobilitás.

Cirkuszi oktatók szakképzése - Erasmus+ mobilitási program 2014-2016

2014 óta a Cirkuszi oktatók Szakképzése Leonardo mobilitási projekt folytatása

 

A projekt során a cirkuszvilág három fő oktatási irányvonalában – PROFESSZIONÁLIS, HOBBI és SZOCIÁLIS- kerestünk továbbfejlődési és kapcsolati lehetőségeket a magyar zsonglőrtársadalom számára. Ez lehetővé teszi a magyar cirkuszélet felpezsdítését a nemzetközi tapasztalatok alapján, szorosabbra fűzve a Magyarországon cirkusszal foglalkozók társadalmi szerepvállalását, erősíti bekapcsolódásukat az oktatásba, társművészeti projektekbe és a fogyatékkal élők illetve hátrányos helyzetűek integrációjába.

Ebben a pályázatban az Oktatási Csoport tagjainak szeretnénk lehetőséget biztosítani a kiutazásra.

Berlini partnerünk a professzionális cirkuszvilágot képviseli- Katakomben nevű gyakorlóhelyükön nemzetközileg elismert alkotók dolgoznak és tartanak magas szintű képzéseket. Ide azokat a zsonglőroktatókat küldenénk, akik maguk is igen magas technikai szinten állnak és céljuk kint szerzett tapasztalataikkal a magyar cirkuszvilág színvonalának emelése.

Luxemburgban lévő partnerünk egy olyan cirkusziskola, amely számára nem elsődleges a profik nevelése, céljuk inkább a diákok fejlesztése, koordinációjuk javítása a cirkusz eszközeivel. Ide azok a tanáraink utazhatnak, akik az iskolán kívüli nevelésben, ill. a rekreációs tevékenységek között szeretnék meghonosítani, népszerűsíteni a zsonglőrködést.

Kasselben egy olyan integrált iskola működik, ahol hátrányos helyzetű, mozgásukban illetve szellemileg korlátozott gyermekek helyzetének javítására használják nagy sikerrel a zsonglőrködést, többek között bilateralitást, testtudatot, koncentrációt fejlesztő és hiperaktivitást csökkentő hatása miatt. Magyarországon még fiatal ez az ágazat, két éve alakult egyesületünkben a Szociális Cirkusz Csoport, ezért nagy szükségünk van működő nemzetközi példákra és tapasztalatokra.

Minden helyszínre 4 turnusban küldünk 2 embert 3 hétre, lehetőség szerint a nemek egyensúlyára is figyelve (összesen 24 kiutazó a két év alatt). A pontos időpontokat a helyszíneken futó kurzusokhoz igazítjuk a 2014 okt- 2016 májusi időszakban.

A projekt 2017-től újra folytatódik. 

Projektvezető: Kollányi Julianna

 

Cirkuszi oktatók szakképzése- Leonardo da Vinci program, 2013-2014

Az ösztöndíj során három helyszínre utazott ki 3-3 hétre összesen 12 résztvevő, 2 fős csoportokban. Minden helyszín különböző oktatói célcsoportok számára nyújtott fejlődési lehetőséget, ezt már a kiírásban is hangsúlyoztuk és a kiválasztás során is fontos szerepet játszott a résztvevők kapcsolódása az adott területhez. A három meghatározott ágazat a szociális cirkusz, a hobbi cirkusz és a professzionális cirkusz.

 

Berlin - Professzionális cirkusz

Európa egyik leghíresebb zsonglőr gyakorlóhelye a Katakomben, ahol többek között a neves berlini varietékben fellépő előadók és nemzetközi cirkuszművészek készülnek előadásaikra. Az itt tanító zsonglőrök mind kiemelkedő színvonalú képzést nyújtanak, amiből sokat profitáltak a Berlinbe utazó résztvevők.

Kassel - Szociális cirkusz

A kasseli ZirkuTopia egy több mint 20 éve sikeresen működő, szociális cirkusszal foglalkozó intézmény, ahol integrált csoportokban tanítják a fogyatékkal élő és egészséges gyerekeket. A magyarországi szociális cirkuszi gyakorlat csupán pár évre tekinthet vissza, így nagyon fontos volt számunkra, hogy a szociális cirkusszal aktívan foglalkozó tagjaink tapasztalatot szerezhessenek a ZirkuTopiában.

Luxemburg - Hobbi cirkusz

Luxemburgban a Zaltimbanq cirkusziskolát látogathatták meg a kiutazók, amely egy helyi oktatási intézmény (és még más iskolák) diákjai számára tart foglalkozásokat. Az ösztöndíjasok itt is részt vettek az órákon, majd maguk tartottak foglalkozásokat, adták át a saját tudásukat a diákoknak és tanároknak.

Projektvezető: Kollányi Julianna, Gallyas Veronika

Cirkuszi oktatók szakképzése - Leonardo da Vinci program 2005-2013

2005 óta tart ez a projekt, amely az itthoni oktatók továbbképzését támogatja. Az évek során több partner bevonásával több országba tudtuk zsonglőreinket ösztöndíjasként kiküldeni. Egyes években más cirkuszi oktatókat is bevontunk a szakterület és a partnerek függvényében.

A kinttartózkodás többek között a szakmai továbbképzés alábbi tematikus pontjait érinti: zsonglőrtechnikai és pedagógiai tudás elmélyítése és frissítése, nemzetközi kapcsolatok kialakítása, idegen nyelv használata, oktatói tapasztalat szerzése idegen környezetben.

Az ösztöndíjasok egy részét az Egyesület tagjai közülközvetlenül delegáljuk, a további résztvevők belső pályázati folyamat során kerülnek kiválasztásra.

Az ösztöndíjasok 3-6hetes szakmai úton vesznek részt, melynek programja az adott év konkrét céljaival és a partner igényeivel összhangban kerül kialakításra.

Partnereink voltak már: Juggling Center – Berlin; Jonglierkatakomben – Berlin; Vertigo Scuola di Cirko di Torino; Escuela de Mimo de Barcelona, ZirkuTopia – Kassel (DE); Greentop Circus – Sheffield (UK),

projektvezetők: Szabó Kisanna, Gallyas Veronika

 

Circonnection – Leonardo da Vinci partnerség

weboldal: www.circonnection.eu

A Circonnection 2 éves partnerség, melynek során 21 mesterkurzust bonyolítottunk le a partnerségben érintett 5 országban. Az MZSE volt a kezdeményezője és a koordinátora a programnak. A projekt magyarországi eseményei voltak:

’Touring a show’ szeminárium – nemzetközi promóterek résztvételével és Vincent Messager (Cirque Eloize –Kanada) vezetésével.

’5+ zsonglőrködés Toto Luis Nino vezetésével’ elnevezésű workshop, mely az 5 és annál több eszközzel zsonglőrködők számára nyújtott- hazánkban először - lehetőséget a fejlődésre.

’Tissue újszerű használata ’ –a kreatív függönytechnikák felfedezésére irányult, magyar résztvevőkkel.

’Induló művészek mentorálása’ – a képzés egy próbálkozás volt a ’mentoring’ program itthoni elindítására.

Emellett 12 kiutazást valósítottunk meg, melyek között a A Baross Gábor Artistaképző Intézet tanára a spanyol partnernél tartott egy 5 napos eséstechnika kurzust. Valamint ösztöndíjasok kapcsolódhattak be a partnerek kurzusaiba. A partnerség 2011. július 31-én zárult.

projektvezető: Gallyas Veronika

Nordic Juggling Experience 2008-2010

A Norvég Alap jóvoltából és támogatására került sor erre a kétoldalú cserére a norvég és a magyar zsonglőrök között. A projekt kölcsönösen, mindkét országban zajlott.

Norvég zsonglőrök érkeztek a Magyar Zsonglőrtalálkozóra, majd részt vettek az éves Tűzmadár zsonglőrtáborban is. A norvég rendező Rudi Skottheim, pedig 4 napos nyitott workshopot tartott Budapesten a Cirkusz művésztelepén.

A magyar résztvevők 6 fős csoportja viszonozta a látogatást, amely Norvégia több pontján, több intézmény bevonásával zajlott. ismerkedtünk az Oslo-i zsonglőrökkel, majd Tromsö-i Kulta iskola cirkuszképzési programjában tanítottunk 1 héten át, majd Bergen látogatásával zárult a program.

projektvezetők: Gallyas Veronika, Kollányi Júlia

1 / 1

Please reload

Circoncept
CircoTools
Circe
Korábbi projektek
bottom of page